A pipiske és a fűszál fiatal felnőttek/szülők kisgyermekkori olvasmánya. [1] A klasszikusnak nevezhető Mészöly-könyv idén (2011.), Mészöly Miklós születésének 90. évfordulóján, a Móra Kiadó gondozásában látott újra napvilágot. Nosztalgikus, régi, békebeli időkbe kalauzol. Otthonos vagy éppen elfeledett-vágyott, olykor Andersenes, máskor Mórás, néhol Lázár Ervines hang(ulat)ú világ-szeletek. A másodkiadás nemcsak a szövegek, hanem az illusztrációk szintjén is ismerős világba vezet be: Reich Károly jellegzetes rajzai mélyítik el az emlékezést, az (újra)olvasást.
A recenzió itt is olvasható!
A recenzió itt is olvasható!
A mai gyermeknek érték és életszemlélete lényegesen átalakult az utóbbi évtizedekben, kissé ismeretlen lehet ez a természetközeli világ, a falusi idill. Pl. szinte el sem tudom képzelni, hogy van ma olyan gyerek, aki azért nyafogna édesanyjának, hogy cipót süssön útravalónak a tarisznyájába. Az urbanizálódott gyerek – azt gondolhatnánk - nehezen azonosul ezekkel a természetközeli életet élő hősökkel. Többnyire azonban életmódtól, kortól, divattól független örökérvényű témák ezek, időtálló szövegeket olvashatunk. Állatok, használati tárgyak történeteit olvasva tipikus emberi tulajdonságokra, jellemekre ismerhetünk (A bánatos medve, A szomjas rocska). Megszégyenítő önfelszámolódásban oldódnak föl az emberi esendőségek, akárcsak Lázár Ervinnél.[2] Emberi hibákat (kapzsiság, harag, irigység) kifigurázó szövegeken kívül külön élmény olvasni a teremtéstörténeteket (pl. Miért nem tudnak beszélni a halak?).
Az eredeti kiadás (1976.) néhány darabja később tudatos szerkesztés révén szerves részévé válik a Mesék című gyüjteményes kötetnek (1998.).[3] Szerkezeti szempontból reggeli, déli és esti mesékre tagolt gyüjtemény ez. A pipiske és a fűszál darabjai többnyire kisgyerekekhez szóló, a Reggel meséi ciklusba tartoznak. Rövid terjedelmű, egyszerű szerkezetű, kisgyerekek számára könnyen érthető mesék ezek: A pipiske és a fűszál, A tíz testvér (kiszámoló), az Állatok beszélgetése. Tanulságos történetek. Didaxis helyett azonban inkább elnéző humorral zárja a történeteket. A bánatos medve világlátó vándorútja során érik meg az életszeretetre, és jön rá arra, hogy minden a helyén van: „micsoda csuda: nem szűk az odúja”. (A bánatos medve, 20.) Hősei a kisgyermekkori gondolkodásnak megfelelően antropomorfizált állatok, mágikus, animisztikus figurák. Az óvodáskorú gyermek megszemélyesíti a tárgyakat, természeti jelenségeket: élőlények tulajdonságaival ruházza fel, emberi alakban jelenít meg őket. (Csir ide, csur oda, A szomjas rocska). A Délután meséi között találjuk A hegy meg az árnyéka címűt, illetve az Este meséi között a Kökény kisasszonyt.
Olykor kissé sutának tűnhetnek a befejezések. Az alapötlet vagy alaptörténet nagyobb ívet járhatna be, de mintha nem a mély filozófikus „nagyotmondás”, nem a csattanó lenne a lényeg, hanem a dolgok rendjének a megismerése: hogyan beszélnek az állatok, mi a rendeltetése egy-egy tárgynak, mit illik és mit nem egy állatnak, hogyan sül a házikenyér, hogyan él egy kismadár.
Világképében, nyelvében és műfajválasztásban a népmesei tradíciókhoz hű. Poétikai értelemben mégis túllépik ezen a kötöttségen. Az indítás, a fordulatok, a szüzsészövés olykor eltér a konvencionális modelltől.[4] Eredetiségéhez a sajátos mészölyi érzékletes nyelv is hozzájárul.[5] Műfaji szempontból a népköltészeti hagyományok ismerhetők fel egy-egy mondóka, kiszámoló, népdal, tündérmese mögött.Változatos kötet: a piciknek szánt ujjszámolósditól (A tíz testvér) az állathívogatókig (Állatok beszélgetése), a felnőtteknek is élményt nyújtó mitikus hangú teremtéstörténetektől (Miért nem tudnak beszélni a halak?), keletkezésmondától (A hegy meg az árnyéka) a tréfás mesékig sokminden föllelhető. Ugyanígy nyelvileg is többrétegű, változatos mű: népies-tájnyelvi, humoros-szórakoztató, tömör, bölcseleti. Leleményes rímek, finom ritmusjáték jellemzi. Különlegesen ötvözi a nyelvi humort valamiféle melankóliával, egzisztenciális szomorúsággal. Az élet árnyoldalaink a szöveg szintjén való vállalása jól megfértermészetes gyermeki játékossággal. Egy pici lány egzisztenciális szorongása méretbeli eltolódások, kontrasztok révén fejeződik ki: a rettentő hosszú fűszálon lévő napernyővé növesztett katicabogár-páncél árnyákával. (Kiskati és a napernyő). Ezekben a kisgyermekkori szorongásokban, rácsodálkozásokban ott vagyunk mindannyian kisgyerekként. Akkor is, ha elfelejtettük már.
Tömör, tartalmas, fegyelmezett, kissé távolságtartó elbeszélések, írások. A népmesei tradíciótól eltérően személyesebb, közvetlenebb beszédmód jellemzi. Olykor kiszól a szerző/mesemondó a gyermek olvasóhoz: „Aki a mesét egy hallásból ugyanígy elmondja, ügyesebb, mint én.”[6]. Máskor megneveződik Miklós: amikor a pulykák a jól ismert pulykacsúfolót[7] ki nem bírva nekirohannak Bodri kutyának, csípni-marni kezdik, az összes állat szétszalad fejvesztve. A bika nagy bődüléssel vet véget a zsivajnak: „Mi-hály! Mi-hály!/ Ha-muuu!... Mú!”[8]
Az önmaga ellen fordult önteltség, önzés, önszeretet témája többször is alapja egy-egy mesének. A Miért nem tudnak beszélni a halak?[9] és A hegy meg az árnyéka című mese hősei többre, szebbre, dícséretre vágynak. Valamikor régen a halaknak olyan átható, erős hangjuk volt, hogy ordítozásuk a vizek csobogását, a hullámok dübörgését is elnyomta. Az örökös kiabálástól csúnyább lett a szájuk, és már senki sem állt velük szóba. Éjszakába nyúló tanácskozásba kezdtek. Amikor megpillantották az arannyal teleszórt égboltot, szörnyű irigység fogta el szívüket. Az éjszaka tündére haragjában kegyetlen cserét ajánlott: „Kaptok ti is csillogó ruhát, aranyat-ezüstöt a szivárvány minden színét, ha cserébe ideadjátok a hangotokat!”.[10] A hegy a rajta élő madarak, az oldalából fakadó csodavíz magasztalását nem bírta tovább hallgatni. Szélhez fordult haragjában, hogy beretválja le róla az összes fát, bokrot. Aztán az árnyékára is haragos lett, mert a hűvösét dícsérte egy szegény világtalan koldusember. Végül szörnyűséges szélfúvást rendelt el, hogy íz se maradjon belőle. A hegy megcsonkul, felszámolódik, a halak elnémulnak: „mikor az egész világ hangosan örül, hogy él (meghatóan szép megfogalmazás!), az ő hangjuk hiányzik a nagy muzsikából.”[11]
Zóka szerint A hegy meg az árnyéka fordított keletkezésmonda, „az önmegismerés kudarcaként bekövetkező megsemmisülés története.”[12] A hegyet rögeszmés vágya (dícsérjék), illetve haragja gátolja abban, hogy az élet örömét felismerje, megélje. Az egzisztenciális megsemmisülés tragédiáját a mesezárlat humora oldja: „…Aprócska domb lett a hegyből ─ akkora, mint egy fűben heverő szamár. Éppen csak két füle nem volt.”[13] Szubjektív interpretációm szerint a Kökény kisasszony is egyfajta keletkezésmonda: a kökénybokor születésének története. A Mesék című gyüjteményes kötetben a Este meséi között olvashatjuk, azaz nem kimondottan gyerekeknek szánt mese. A vágyott egymásratalálás, a szerelem metaforikus története. A szerelem összes fázisa felismerhető: vágyakozás az ismeretlenre, csodálatos találkozás a Dérnek vélt Sas úrfival, rövid együttlángolás, végül illúzióvesztés.[14] Sas úrfi puha pihetollai közé, a begye alá fektette a legkékebb kökényt, és a legcsodálatosabb birodalomba szárnyalt vele: föl a csillagok közé. Onnan zuhantak vissza a hegyoldalra, ahol Kökény kisasszony egy apró lyukba gurult. Ott vert gyökeret, hogy minden évben ősszel édes mosollyal emlékezhessen. Mag és madár, föld és ég találkozik. Szerelmük eleve kudarcra ítélt, a beteljesedés pillanatnyi harmóniát nyújthat csupán. De elég arra, hogy Kökény kisasszony minden ősszel sejtelmes mosollyal meséljen unokáinak arról, hogy milyen az, amikor eljön a Dér.
Újraolvasni nagyon jó. Mészöly a köznapi szavakkal többet mond, mint amennyit ki szoktunk velük fejezni. A gyermek a világ rendjén túl önmagát is megtanulja fölfedezni, megérteni, de a felolvasó felnőtt számára is rejteget izgalmas felfedeznivalókat.
Mészöly Miklós mesekötetei:
A bánatos medve (képes mesekönyv, 1954)
Hétalvó puttonyocska (mesék, 1955)
Fekete gólya (ifjúsági regény, 1960)
A hiú Cserép-királykisasszony (mesék, 1964)
Az elvarázsolt tűzoltózenekar (mesék, 1965)
Szomorú, vidám (képes mesekönyv, 1974)
A pipiske és a fűszál (mesék, 1976)
Kerti hangverseny (mesék, 1977)
Reggel a tanyán (képes mesekönyv, 1978)
Az elvarázsolt tűzoltózenekar és más mesék (mesék, 1980)
Jelentés egy sosevolt cirkuszról és más mesék (mesék, 1980)
Mesék (mesék, 1998)
Mészöly, Miklós: Pipiske és a fűszál
Reich Károly rajzaival
Móra Kiadó, Budapest, 2011.
[1] A könyvet olvasva sokféle érzés kerített hatalmába: az együttérzéstől a szánalomig, a nevetéstől a meglepődésig. Még gyermekkorom friss kenyérillatú emlékei is feléledtek bennem. Apai nagymamám madárfészket sütött nekünk, kis unokáknak. Látom munkás újjait, amint megformálja a kismadár csőrét, és szénből cipőgombszemet varázsol, mi pedig várjuk türelmetlenül és kíváncsian, hogy szép ropogósra süljön.
[4] Vö. Thomka Beáta: Mesemondás, színházcsinálás. http://www.scribd.com/doc/59033115/36/Mesemondas-szinhazcsinalas .
[9] Eszenyi Enikő előadásában meghallgatható: http://hangoskonyvblog.blogspot.com/2011/01/honap-felolvasoja-eszenyi-eniko.html
[11] Uo.
[12] Zóka Katalin: A mesetradíció újraértelmezése a huszadik századi Magyar Irodalomban, 2006., http://doktori.btk.elte.hu/lit/zoka/tezisekmagy.pdf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése