A hálás virág 2008-ban Olaszországban a 11. "Syria Poletti. Sulle ali delle farfalle" nemzetközi meseíró és illusztráló pályázaton a 6-9 éves kategóriában 1. díjat nyert. Ezt követően a budapesti Csimota Kiadó és az olasz Edizioni Leonardo gondozásában kétnyelven lát napvilágot A hálás virág/Nonna Nivea e il fiore riconoscente címen –olvasható Szulyovszky Sarolta blogján.[1] A 2010-es Csimota-kiadásban Luca Moradini 10 soros verse Zápor György fordításában olvasható:
Nagyapó kertje a tavasz csodája,
nagyanyó naponként mosolyogva járja.
Meleg nyári reggel talál egy virágot,
olyat, mit eddig még senkinél nem látott.
Előáll az ősz is, jönnek nagy viharok,
a vendég virág a gaz közül kiragyog.
Ráront a tél, a fagy karmolássza,
a nagymami mosolya tartja a világba’.
Aztán egy ködös nap, ketten szállnak égbe,
És új virágot kap a Föld cserébe.
A vers a mese egyféle rövidített váza, összegzése: „rímmel és humorral, a kisebbekhez (kistestvérekhez) szólva 1 sorban foglalja össze az oldal tartalmát” – írja Szulyovszky. A kötetben egy illusztrációhoz tehát két szöveg társul: egy Luca Moradini-verssor és egy kis prózai szöveg Szulyoszky Saroltától. Utóbbi az emlékezői nézőpontból adódóan személyesebb-nosztalgikusabb hangú. Az interpretáció egyféle tükör-játékba szólítja az olvasót: Moradini versét tükrözi Sarolta illusztrációja, ehhez hozzáadódik Szulyovszky-szövege. A Szulyovszky szövege, az emlékezés lenyomataiként, valami útólagos emlék-szövésként olvasható.
A(z emlék)kép mindennek az alapja, még akkor is, ha eredetileg egy tapasztalást, megértést követett a kép. Az olvasásban kiindulópont a kép, az illusztráció. Azonnal beszippant, magával ragad. És ezzel valamiféle olvasói horizontot nyit. Képekben sűrűsödik mindaz, ami egyébként prózai szövegben mondható el. A három réteg együtt egy időben mintha egy saját tükröt tartana, amihez kapcsolódnak a saját tapasztalataink. Azok amelyek a megértésünket valamilyen mederbe terelik, irányítják. Szubjektív megértés ez: a gyászfeldolgozás útja.
A mű az elmúlás és az újjászületés misztériumáról[2], csodájáról szól, arról a körforgásról, amely átsegít bennünket a veszteségből a mélyebb megértésben való öröklét gyűrűjébe, ahol feloldódás és megnyugvás van.
Géza nagypapa és Kató nagymama életében a változást egy új, szokatlan külsejű virág feltűnése okozza. A magányosan álló művirág „merev nyakú, rikítóan piros, borzas fejű, fura jövevény. (A közelgő halál tudatosítása ez? Bölcsességek és teremtett értékek összegzése?) Ettől a naptól kezdve Kató nagymama minden reggel kicsoszogott fájós lábaival, hogy megcsodálja a virágot. Minden kíméletlen, csípős szél dacára is rendíthetetlen maradt. Ahogy a nagymama egyre fáradtabban és egyre lassabban, immár botra támaszkodva merészkedett ki a kertbe, úgy a leghálásabb virág élni akarással, erővel virágzott. Mintha a legbenső vágy: az élet-igenlés kivetülése lenne maga a virág.
A nagymama egy téli napon, a virággal együtt száll az égbe. A virág érkezését és a távozását rejtély fedi. Ahogy a születés és a halál is misztérium. Az élet körforgását, a gyász, a veszteségélmény feloldását a vendégvirág helyén növő tavaszi virág, az új élet teljesíti be. Ezzel a friss hajtással szimbolikusan továbbélteti a nagymama mosolyát, az élet győzelmét. Feloldja a megszűnéstől való félelmünket. És egyben vigaszt nyújt, kapaszkodót. Rend van. A bánattal, szomorúsággal együtt.
Ezt a könyvet bátran föl lehet olvasni annak a kisgyereknek, aki a nagyszülőt gyászolja, mert letisztáz, egyszerűsít, nem viszi naturalista szintre a halált. Tárgyilagos, tömör és nem hagy a mélyben gyötrődni. Átsegít, utat mutat a természet rendje által: „A kert hosszú álmából lassacskán kezdett ébredezni. … A kavicsok közt egyszercsak egy aprócska, alig észrevehető virágra lett figyelmes”.
Biztos nem véletlen, hogy ezt a könyvet megsimogattam, belelapoztam, és nem tudtam már megválni tőle. Szulyovszky Sarolta illusztrációi annyira finoman hozzák be a mélységet, a gyermek és a nagyszülő közti szeretetteljes viszonyt, a kerti-természeti csodákat, amelyben a gyermek rácsodálkozhat a futó bogarakra, a kavicsra, a szélre, az illatokra. Amikor elolvastam a szöveget, nagyon megérintett a nagymama égbe szállása. Az utóbbi időben többször ráhangolódtam az elmúlásra mint témára, és szó szerint kerestem a halált szépen tárgyaló könyveket. Keresem azt az utat, ahogy az ember megtanul a legszebben, legméltóbban emlékezni. Ahogy az ember megtanul nem felejteni, továbbéltetni. Ahogy az ember megtanulja a kapott dolgot átültetni. A földbe. Magunkba. A mindennapi életbe.
Ezt a katartikus utat járhattam végig Szulyovszky Sarolta A hálás virág című könyvét olvasva.
(Egy nagy bánatom van a könyvvel kapcsolatban: Kínában nyomták.)
Szulyovszky Sarolta: A hálás virág
Illusztráció: uő.
Csimota Kiadó, Budapest, 2010.
Ruki, ezt csodaszep-meghatoan irtad le, azonnal beszerzem! Nagyon megerintett eme konyvajanlod, ahogy a szavakkal banni tudsz, ahogy aterzted a konyvet, koszonom.
VálaszTörlésKöszönöm szépen a kedves szavakat! Amit mondasz, az nekem hihetetlenül jól esik!
VálaszTörlésNagyon jó a blogod, jövök máskor is .
VálaszTörléskedves atira, nagy öröm, hogy idetaláltál!
VálaszTörlésA Csimota Kiadó nevében köszönöm a 2 Csimós írásodat, nagyon tetszenek. Szeretném veled felvenni a kapcsolatot, kérlek, írj a sajtós emailre: http://csimota.hu/kapcsolat.html Üdv: Sanya
VálaszTörlés