A kolozsvári Koinónia Kiadónál három Barni-könyv látott napvilágot Zágoni Balázs tollából: Barni könyve (2005), Barni Berlinben (2008) valamint Barni és a lányok (2009). A Barni-könyvekkel már korábban megismerkedtünk itthon a családban. Tavaly nagy kedvence volt Máténak (5 és fél éves) a második kötet, a Barni Berlinben. Most újra elővettük. Remekül szórakoztunk. Úgy tűnik, a tavalyhoz képest kissé több empátiával olvasunk: voltak olyan szövegrészek, ahol Máté arca kivörösödött a beleélés hevétől, máshol határozottan együtt izgult Barnival, jujjgatott, és voltak helyzetek, ahol elérzékenyült. Elnehezedett az ő szíve is, amikor Barni elvesztette apukáját. Most láttam leghatározottabban rajta az olvasás örömét és a beleélés fájdalmas varázsát. Arra a kérdésre, hogy mit mondana a barátainak, miért érdemes elolvasni, azt mondta, hogy “mert van benne dinós mozi”.
A meseregény kitűnő “egészestés” [1] olvasásra, de részletekben olvasva is nagyszerű élményt nyújt óvodás- és kisiskoláskorú gyerekeknek, főként technika-rajongó fiúknak, akik szeretik a különféle járműveket: repülőt, vonatot, metrót, és akik szeretik bújni-böngészni a térképeket, enciklopédiákat.
Nemcsak a történetek izgalmasak, hanem jó a szöveg is: tárgyilagos tudósítások és fordulatos meseszövés jellemzi[2]. Könnyedén magával ragad. Precíz, tömör leírások olvashatók. Olyannyira pontos útvonalakat kapunk, hogy akár el is indulhatnánk fölfedezni a Barni által látott Berlint.
39 fejezeten át hétköznapi történetek elevenednek meg, de ezek mégsem szokványos élethelyzetek. Utazós könyvként, szórakoztató ismeretterjesztőként is olvashatjuk, a történetek mégis túlmutatnak a valóságon: valahol a határon mozog ez a világ: a mese, a valóság, az álom határ-világán.
Műfaji szempontból meseregényként van meghatározva a mű. Bár a szó szoros értelmében a hétköznapi történetek nem mesék. Szereplői hétköznapi emberek: Barnabás, Kolozsváron élő kisiskolás fiú, apa, Réka néni, Till bácsi, a pilóták, a légikisasszony. Lovász Andrea megfogalmazásában: “a hagyományos történetmesélés aktusán túl jelen levő meseiség a műfajtól függetlenül a hétköznapok átértelmezésének, átvarázsolódásának lehetőségét villantja fel”[3].
A regény különlegessége az, ahogy a gyermek szemével láttatja Berlint: “átrangsorolódnak benne a nevezetességek”– írja Lovász Andrea. Minden másnál jobban érdeklik Barnit a járművek: S-bahn, U-bahn, Intercity Expressz, Airbus 320-as repülő. Érdekességnek bizonyul a főpályaudvar, valamint a régi boltíves, emeletes Oberbaum híd is, amelynek földszintjén mennek a gyalogosok és az autók, a boltívek fölött pedig a metró közlekedik. Az állatkert viszont főként Réka néninek érdekes, a tévétorony Till bácsinak, a berlini fal (ami nincs is) apának fontos.
A berlini fal látogatása hosszú és nehéz történelmi múltat idéz, amelyben nemcsak a történelmi valóság, hanem a már nem élő nagyapa fájdalma is beleszövődik, éppen ettől válik személyesebbé és egyben megérintőbbé a történet. A nagyapa már nem tudta átlépni a határt jelentő vonalat, de Barni és az édesapja megteheti. Ha másért nem, a nagytatáért! „Kézen fogták egymást, és egyszer a vonal jobb, egyszer a bal oldalára léptek, s közben hangosan mondták:
– Kelet! Nyugat! Kelet! Nyugat! Kelet! Nyugat!
Így mentek végig a Zimmerstrassén.”[4]
A kötet megjelenésekor Barni, Zágoni Balázs fia, 8 és fél eves. Barniban egyszerre van meg egy kisiskolás gyerek bája és hihetetlen komolysága. Értelmes, eleven, talpraesett, leleményesen boldogul idegennyelvi környezetben, ha nem tud válaszolni, mosolyog, mint Esti Kornél bolgár kalauza. Udvarias, jólnevelt fiú. Amikor azt látja, hogy Réka néni nagyon jó ötletnek tartja az állatkertet, nem beszéli le, bár az odavezető utat izgalmasabbnak tartja, hiszen U-bahnnal és S-bahnnal lehet oda eljutni. Jól ismeri az állatok világát is, mégis rejteget új dolgokat számára a bécsi állatkert. Megtudja, hogy a zsiráfok infrahangon beszélgetnek egymással, és ami ennél is érdekesebb, hogy a prérikutyák hosszabb és bonyolultabb alagútrendszert tudnak fúrni, mint a berlini metróé. Vannak szellőzőnyílásaik, kijáratok, bejáratok, menekülési útvonalak, sőt a pici prérikutyáknak külön óvodájuk is van. Erről aztán álmodni is érdemes: apával együtt prérikutyák voltak, és prérikutya-metróval utaztak, aminek csak alja volt, oldala nem. Így történhetett meg, hogy Apa kiesett a metróból. Ezzel mintegy megelőlegezi, sejteti az olvasóval a későbbi tényleges elvesz(t)ést. Az álombeli metró végállomása egy repülőtér, telis-tele mazsolabombázókkal. A túlontúl álomszerű vágyak álommá is minősülnek Zágoni könyvében: Barni immár (prérikutya-)pilóta egy igazi mazsolabombázón. Az alapszorongás minden vágy teljesülése dacára megvan Barniban: fél elveszni, és fél attól, hogy Apát elveszti. A megkönnyebbülést csak az ébredés, az álomvilágból való kizökkenés hozhatja meg: “addig meresztette szemét, amíg felébredt, és meglátta, hogy Apa ott alszik mellette, és jó szorosan átölelte.” Mindkét elvesz(t)és komorsága, egzisztenciális válsága, az álomból való ébredésben, Apa ölelésében oldódik fel. Éppen a mű alapkoncepciója rajzolódik ki ezen a ponton: a meghitt szülő-gyermek viszony, az apa és a (fiú)gyermek szoros kötődése egymáshoz.
Az olvasó minden kétséget kizáróan azt hiheti, hogy egy valós berlini utazás beszámolóját tartja a kezében. A történetek valószerűségét a pontos helyszínek, hidak, terek, megállók és személyek megnevezése folyamatosan fenntartja, ehhez képest a valószerű történet fikció. Barnabás, a szerző fia, sosem járt Berlinben. Az író elmondása szerint Barnitól “vásárolta meg” a kalandos történeteket, amelyekben sok minden megtalálható a felnőtteket is megszégyenítő gyermek bölcsességétől[5] a történelmi fájdalom játékban való feloldásáig, a létdrámától az Apa ölében való megnyugvásig.
Jó utazást kívánok minden szülőnek és gyereknek!
Zágoni, Balázs: Barni Berlinben
Illusztrálta: M. Tóth Géza
Koinónia Kiadó, Kolozsvár (Cluj Napoca, Romania), 2008.
Cím. Vö. Lovász Andrea: Zágoni Balázs: Barni Berlinben. Élet és Irodalom, LIII. évfolyam 24. szám, 2009. június 12., http://www.es.hu/print.php?nid=23213
[1] Ferencz Zsolttól kölcsönzött kifejezés. L. Ferencz Zsolt: Barni kalandjai kicsiknek és nagyoknak. Szabadság napilap, Kolozsvár, 2009. január 12. http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/19833
[2] Vö. Lovász Andrea: I.m.
[3] I.m., uo.
[4] Zágoni Balázs: Barni Berlinben, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2008., 89.o.
[5] Barni azon töpreng út közben, hogy “miért van az, hogy az ember mindig mást akar, mint ami van,” hogy azt várja türelmetlenül, ami ezután következik, holott régóta dédelgetett vágya az, ami éppen most van, azaz, hogy metrózik, mozgólépcsőzik. Elhatározta, hogy pontosan azt akarja csinálni, amit éppen csinál. Ha mozgólépcsőznek, akkor mozgólépcsőzni akar, ha majd metróra ülnek, éppen azt fogja szívesen csinálni, majd buszozni akar és repülőzni, amikor annak van az ideje. Zágoni Balázs: I.m., 24–25. o.
Édes Ruki,
VálaszTörléscsak most fedeztem fel a blogodat,,és úgy örülök neki! amint lesz egy szabad éjjelem, olvasok, olvasok, és érdemben is kommentelek! Kata
Kedves Ruki! örülök, hogy megismerhettelek. Gratulálok a blogodhoz! Végre nem vagyok egyedül! Együtt sokat teheünk az erdélyi gyermekirodalom népszerűsítéséért! Hamarosan találkozunk! Ölellek, Kinga
VálaszTörlésOlyan kedvesek vagytok! Köszönöm, hogy itt jártok! Én csak félve vállalom fel az efféle nyilvánosságot.
VálaszTörlésNagyon várunk Kinga!