A játék az ember lényegéhez tartozik, belső szükséglet, a(z) (ön)megismerés útja. Akárcsak a humornak, személyiségformáló ereje van. A nyelvi játék által világ teremtődik, a vers pedig játékvilágként jelenik meg. E teremtett világ akkor tud igazán személyes élménnyé válni, ha olvasója tapasztalati (játék)világával azonosulni tud. KAF, a nagy játékos változatos játéktechnikákat alkalmaz az egyetlen rímötlettől kezdve a torzító rímekig. Egyik jellegzetes játéktechnikája olyan szójáték, amelynek magvát egyetlen rímötlet adja. Ilyen vers a ragyogó rímpörgető (halmazrímes) Malakiás:
„Éjjel mégis Malakiás,
Kerted mélyén valaki ás.
Malakiás, hallga, ki ás
...balga, ki ás? /.../
... Valaki más?” (49.)
A Malakiás játékossága mögött – e korban nem idegen – bizonytalanság, szorongás, félelem, identitásdráma is felsejlik. Balázs Imre József pedig egyenesen az egzisztencialista szorongás abszurd paródiáját látja benne kirajzolódni.[1]
A kártyázó kakadu kötetből a Búsmogorva Csortán Orbán (22.) szintén egyetlen rímötletet pörget végig. S bár a történet kicsit sem muris, annyira pörgőssé válik a rímek sodrában, hogy alig vesszük észre, ebben a versben is sötét fellegek tornyosulnak:
„Volt egyszer egy Csortán Orbán,
éldegélt a csontos csorbán,
s benn a morcos Csortán-portán
száját csattogtatta csorbán,
míg egy csont akadt a torkán”.
Az egyetlen rímötletre vagy szójátékra épülő versekben az egzisztenciális félelem, szorongás mellett az én-határok felszámolódása is jelen van. Ilyen vers az Énlaki bánat, amelyben az első sorok megismétlése még hangsúlyosabbá teszik az én-elhatárolódást:
„Sem kapum, sem ablakom:
Énlakán sem én lakom.” (50.)
A köteteket mindazonáltal meleg humor, könnyű tréfa hatja át. A humor hatékony eszköze hol egy köznapi metaforával való eljátszadozás, hol idegen szavak, hol tájnyelvi elemek, hol torzító rímek használata. A Víg toportyánbeli Libuka meg a taliga (17.) a köznapi használatú „buta liba” metafora derűs kifigurázása, „virágba borítása”:
„Libuka, a buta liba
Elindul Abu Dhabiba,
S alig ered a faluba,
Elakad a fakapuba...
Odadöcög a taliga,
S kiröhögi: »Buta liba!
Hova, hova ma, Libuka?
Maliba vagy Malibuba? «
...Megy a guta Malibuba!”
A Víg toportyánban többször találkozunk nevetésre ingerlő idegenszerű szavakkal: „[Bogyó Berci] Már fess legény: három percnyi” (5.), „megvagyunk, köszinke, merci” (49.). A kártyázó kakadu-ból az Angol nyelvlecke kezdőknek című vers humora is ezen alapul: a hisztis tigris a sixteen english-sel cseng össze, máskor meg az idegen szó ejtésével játszadozik el a szerző:
„Csak egyikük jegyezte meg,
Midőn lehűlt már az ájer:
WELL! Be neveletlen tigris!
Akarom mondani: TIGER”. (Angol nyelvlecke kezdőknek, 30.)
A Jackie, a kompjúter egerében is ezt a rímhumort, játéktechnikát használja, emellett a korszerű technika terminológiáját is, kiejtés szerint:
»Üzenem imélen –
Menüm sem kímélem(...)
Jackie meg udvarolt Cybillnek:
„Picinyem, kattintok, imil megy!” « (Jackie, a kompjúter egere, 22.)
Ötletes torzító rímek is előfordulnak a kötetben:
„Ehejt van, ezen a fertályon...
Jobbra térsz, túl a Himalájon!” (Hat nandu, 32.)
„ülök az Északi-sarkon,
vízbe fityeg le a farkom.” (Reszket a rozmár, 16.)
A szó- és hangzótorzítás, a hangzás tájnyelvibbé válása is mosolyra fakasztó:
„Ballagott két tetétleni –
alig kezdett setétleni...” (Tetétleni atyafiak) (33.)
„És azóta Csortán Orbán
már nem csámmog csontos csorbán,
ámde nyámmog omlós ordán,
benn a csendes Csortán-portán.”
KAF sokféle alakban szólal meg. Saját bevallása szerint: a nyelvben bujdosik. A működő nyelv teremti meg annak a lehetőségét, hogy a vers mögül „visszapillantson egy személyesebb arc is”.[2] Jellegzetesen az a költő, aki több poétaállapot, „több szuverén költői világ ura”,[3] aki próteuszi alkatként hívja játékba az olvasót. Megismerhettük már mint Tengerész Henriket, Lázáry René Sándort, Jack Cole-t stb. KAF e jelmezekkel (nem mondok újat ezzel) a költészeti hagyományt írja újra. Gyermekvers-köteteiben is jócskán találunk én-szerepverseket. Ott rejlik ezekben az én-határok elmosódása, az én eltűnése-átminősülése, megkérdőjelezése, az egzisztenciális én problematikussága. Hiteles empatikus készséggel mintha a (kamaszodó) gyermek identitáskeresésére utalna. Magára ölti a „kutyám sincs” énlaki gyermekének, majd a tibeti gyermeknek az alakját, aki Hódémonhoz fohászkodik:
„Szépen kérlek, Nagy Hódémon,
Ne fújj át rozzant bódémon...
Esdőn esdek, Szent Hódémon!” (Vásárhelyi vásár, 10.)
Máskor Buffalo Bill cirkuszából (a Bús Bihal alcíme) Bús Bihal indiánná lényegül át, aki torkig van a cirkuszokkal, ketrecekkel, artistákkal, és a szebb múltat kívánja vissza: a rettegett Bölcs Bölényt. Vagy éppen Bogyó Bandivá változik, aki a Víg toportyán kalauzaként is értelmezhető, amennyiben bevezet a KAF-féle játékvilágba, ahol
„bezzeg, boldogság olvasni
Félrecsapva répasapkát –
Más nem ér egy fél fabatkát!” (5.)
majd „Bandi s Berci elköszön” (49.) De vénhedt sárkányként is bemutatkozik szerzőnk: Sárkány apóként, aki kicsiny nyugdíját Mesevilágból kapja (A kártyázó kakadu, 3.).
A különféle „identitások”, játéktechnikák, változatos formák és műfajok mellett megtaláljuk köteteiben a japán irodalom sajátos versformáját, a kötött moraszámú haikut is. A három soros, tizenhét szótagú haiku[4] alapeleme egy természetből vett pillanatkép. Egy táj képét vagy egy esemény bevezető képét villantja fel csupán, az értelmezést, a kiegészítést az olvasóra bízza. Ebben az értelemben egy jellegzetesen nyitott, az olvasót játékba csalogató műfajról van szó.
[1] Balázs Imre József, Ex libris. Élet és Irodalom 2004. július 23. 23. (Szilágyi Domokos, Gellért Sándor, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc), http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0414&article=2004-0405-0950-07CDOW
[2] Pozderka Judit, KAF, a bűvös költő. Kovács András Ferencnek sok jelmeze van. http://www.vagy.hu/cikk.php?id=4010
[3] Végh Balázs, Kié a világ? In.: Helikon 2001/6, 17.
[4] A tanka rövidített formája, miniatürizált, tömörített világ, amelyből harmónia születik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése