Az alábbiakban Kovács András Ferenc (továbbiakban KAF) gyermeklírájából szemelgetek. Főként a kolozsvári Koinónia Kiadó két nagy formátumú, látványos kiállítású, Deák Ferenc által mívesen illusztrált gyermekkötetéről: a gyermekverseket tartalmazó Vásárhelyi vásár- (2003-ban elnyerte a Szép Magyar Könyv-díjat), és a 2005-ös Ünnepi Könyvhétre megjelent Víg toportyán című verses meséskönyvről írok.
Mindkettő a Versek kicsiknek, nagyoknak alcímet viseli, ami – többek között – arra enged következtetni, hogy a szerző nem óhajt különbséget tenni a gyermeknek szánt és a felnőttnek írt versek között, vagyis komolyan veszi a gyermekolvasót is. Emellett, mondja KAF, „némely opuszon a felolvasó szülők is szórakozhatnak”.[1] Ezek a versek akár felnőtt-kötetekben is helyet kaphatnának – egyik-másik kap is. A japán haikuk egy része helyet kapott korábban a Miénk a világban[2] és a Vásárhelyi vásárban, majd az Időmadárkönyv című haiku-kötetben.[3] A gagyi atyafiak egyaránt szerepel a Víg toportyánban és a Porcus Hermeticumban.[4] Ahogy az illusztrációk is egyféle olvasói elváráshorizontot teremtenek, úgy teremt más-más olvasói és interpretálói hozzáállást egy gyermekkötet és egy disznó-verseket tartalmazó kötet. Azaz a sötét lyukba tévedést (A gagyi atyafiak) másképp olvassa egy gyermek(kötet)olvasó és másképp interpretálja, aki a száztizenegy limeriket böngészgeti.
KAF a versnyelv zeneiségéből indul ki, a dal, a ritmus, a rímek sodrásából. Akárcsak a Weöres-féle gyermeklírában, a KAF-versek középpontjában is a nyelvi játék, a rímtechnika, a szójáték, a versépítkezés áll. Keresztesi József megfogalmazásában: KAF „nem a gyermek felől közelít az irodalomhoz, hanem az irodalom felől a gyermekolvasóhoz”.[5] Nem a (kis)gyermekkor sajátosságait veszi alapul, nem a mágikus és animisztikus gondolkodást, a szimbólumalkotást, hanem a nyelvben rejlő lehetőségek kiaknázását célozza meg. Emiatt az átlagos gyermekolvasó befogadói készségét meg is haladhatja.
A Vásárhelyi vásár nyitóverse, a Napsugár-csízió kvázi előrejelzi a kötet anyagát. Nem véletlen a címadás; a csízió jóslatokat, álomfejtéseket is közlő naptár volt hajdanán. A kötet keretes szerkezetét az évszakok egymásutánja adja: „a vásár” télen kezdődik és karácsonnyal zárul, akárcsak a Napsugár-csízióban:
„Télidőn a napsugár
jégcsapokon csúszkál ...
farsangolni illan ... /
Tavasszal ... tenyerében madárfüttyöt,
rügyeket melenget ...
Nyáridőn ... zöldet özönöltet ...
Ősszel víg a napsugár:
Szüretkor gerezdet szopogat…
Tél jön ismét, már a fény
Széncinkét diderget”. (6–7.)
A Víg toportyán több már ismert verset tartalmaz. Helyet kap benne a Pimpimpáréból ismert nyolc delfinetlenített vers, a már említett A gagyi atyafiak, a Korunk gyerekszámában (2002/10) megjelent Tevenézők, valamint a címadó Víg toportyán. A kötet szintén keretes szerkezetű: a Kovács család (Fanni, Krisztinka és Julika is megneveződik!) már ismert bohóca,[6] a fiával együtt lógó Bogyó Bandi „nyitja” a kötetet, és el is búcsúzik a végén.
A kötetben különösen érdekes, hogy profán, köznapi dolgokról, helyszínekről olyan leleményességgel beszél a költő, hogy megszűnik azok prózai mivolta. Még a tyúklétráról írt vers is humoros és zenével teli. A vers különlegességét az is fokozza, hogy a sorok grafikai képe felidézi a címben megnevezett tárgyat.
A kötet első felében felvonul a baromfiudvar apraja-nagyja: kacsák, tyúkok, libák, kandúrok. Az egereket KAF különösen kedveli. Hat verse szól egérről. Egyikben-másikban – bár otthon a kövér macska – kamrában, pincében, tornácon dorbézolnak az egerek, a felszarvazott egér is téma, meg a számítógép egere, akinek hiába a sajt, hiszen „ezer évet rágódhatna rajt’”, majd a házi egér a téma, kinek se esze, se szerelme nincs, s szelleme szürke. A kisebb állatokon kívül mifelénk nem honos állatok is helyet kapnak a kötetben: a vén, fogatlan oroszlán, az arabtalan dromedár, Peppino pávián; az igaz, vitéz, leghótisztább hóemberek is itt gyűléseznek, hogy letegyék voksukat a nyugatról támadó locspocs és a gaz tavasz ellen.
A kötetekben szép számmal találunk természetfestő vagy zsánerképeket megrajzoló költeményeket. Ilyen a Vásárhelyi vásár, az Erdélyi tél, a Télutó, a Tavaszutó, a Marossárpataki nyár, a Télelő, a Víg toportyánból pedig az Őszi-téli dallamok. Az Erdélyi tél különös költői technikán alapszik: a kezdő szakasza egyben a záró harmadik is, csakhogy éppen fordított sorrendben:
„Mindent befújnak, fednek zord havak.
Jégcsap-szakáll csüng bölcs kunyhó-ereszrül:
Karmos szelek zimankót hordanak
Aggult időbe, Erdélyen keresztül.”
A vers a középső, három soros szakasz után visszaforog.
„Vén fák az erdőn fölcsikorognak,
Húnyt csillagképek régi fénye rezdül,
S az égi órák visszaforognak...” (9.)
Ahogy az idő visszafele pörög, úgy a verssorok is, s egyben visszavezetik az olvasót a (r)égi időkbe, hogy „vásárló” lehessen a „volt-nincs székely szekértábor”-ban. A versen egyetlen keresztrím vonul végig (abab aba baba), s érdekessége az is, hogy a vers szíve-közepe, a „húnyt csillagképek régi fénye rezdül” sor éppen a nyitóversre, s egyben a kötet szerkesztőelvére utal: a csillagképek hatása alatt álló évszakok váltakozására.
A kötet gerincét a nyelvi játékok, a rímjátékok, a rigmusok, a csúfolók adják. Leleményesek a sorvégi összecsengések: Hódémon – bódémon; magtár – raktár – kaptár, jakvaj – vak baj, bőregér – őregér, ráforr – kámfor, kalász – nyargalász, csalfán – talpán, Ikland – csikland, Sárpatak – vártalak. Nem ritka, hogy egy vers egyetlen rímre, félrímre, vagy szójátékra épül, s az sem, hogy a kezdő sor (szakasz) egyben záró sor is. A címadó vers is egyetlen rímet vonultat végig: tábor – sátor – Sándor – Gábor – téblábol – lábpor – bátor – vásárol – ráforr – kámfor – pincegádor – zápor.
A Vásárhelyi vásár a régmúlt idők igazi vására. Nemcsak mert kapható ott tükrös mézeskalács szív, szalmakalap, szita, kosár, köcsög, lábpor, kapa, kasza, korsó, keszkenő, suba, sátor, hanem mert felcseng benne a népköltészet több dala, és táncra perdülnek a legények-leányok. Már a Farsangi bolondságok (12.) után felcsendül az Egeresi nóta, amiben egyenesen az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő... kezdetű népdal lapul meg:
„Pertő, pertő, pertő,
Egeresi tyúktepertő:
Harminc egér rágja,
S hoppon marad tizenkettő.
Sajtot adnék annak az egérnek,
Ki nem áll bé macskapecsenyének!
Édes egerecske,
Sose gyere Egeresre!
KAF költészetében a hagyomány és a modern különös randevújának vagyunk tanúi. A „falvédős” szövegeken kívül (Négy falvédő – 34.) a kötetben tömbösen előfordulnak különféle tréfás dalokra, nótákra, csujogatókra emlékeztető versikék. Kvázi táncházas hangulatba kerül az olvasó a Sárpataki csujogatók, a Kászoni nóta, a Küküllő menti ugratós, a Küküllő menti legényes, a Gagy menti legényes (33–44.) olvasásakor.
Alku nincs, a vásár megköttetik: a címadó költemény elején (második szakasz) „csizmát kínál Sándor, / Bicskát csinál Gábor”, a végén pedig, mielőtt az eső elverné a vásárt, „Bicskát fenet Sándor, / Csizmát vehet Gábor”. Bár felvillan a versben az elmúlás képe, mégsem az elégikusságon van a hangsúly, ennél lényegesebb a nyelvben rejlő muzsika, játék. Az idők (jelen és múlt) közötti szakadást az idő(járás) okozta: elmosta az eső a „van”-t:
„Elázik a vásár,
Elveri a zápor:
Vásárhelyen volt-nincs
Székely szekértábor!” (30.)
[1] Tamás Zsuzsa A vers hűséges meghallói című interjúja Kovács András Ferenccel a legújabb kötet, a Hajnali csillag peremén bemutatóján, 2007. dec. 18., http://www.hunbook.hu/index.php?op=news&id=855
[2] Kovács András Ferenc, Miénk a világ. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000.
[3] Kovács András Ferenc, Időmadárkönyv: 69 haiku Kohsei illusztrációival, Koinónia, Kolozsvár, 2007.
[4] Kovács András Ferenc, Porcus Hermeticum. Száztizenegy limerik. Mentor, Marosvásárhely, 2004.
[5] Keresztesi József, Kicsiknek és nagyoknak. http://www.litera.hu/celkereszt/kritika/15667.html
[6] Bogyó Bandi balladája a Miénk a világ c. kötetből, 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése