A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2009. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2009. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 9., szombat

Az ágkunyhó titkai, avagy a kisgyerek őszinte vallomásai halott édesapjához

A Neked írok, Apu! az egyik legérzékenyebben megírt könyv a gyászról, szeretetről, barátságról, amit valaha olvastam. Huszonöt levélben kísérhetjük végig Margó – az édesapa „kis angyala”– legtitkoltabb, legőszintébb, szívbemarkoló gondolatait, érzéseit a veszteség legnehezebb hónapjaiban. Az utolsó levél egy év gyászmunka, megértés-érzés után kimondott szavakkal zárul: „Köszönöm, Apu. Szeretlek.” A kislány tudja, hogy nem érkezik válasz leveleire, de megérti az elmúlás legfontosabb üzenetét: hálás lenni mindazért, amiben részünk volt, ami megadatott, örülni az élet apró dolgainak és szeretni. (Az életet is, minden mélységével, nehézségével együtt.) 

2012. augusztus 30., csütörtök

Föld körüli nevetés két csodalóval


                               Czigány Zoltán: Csoda és Kósza körül a Föld 



A két meseló, Csoda és Kósza 2007 óta száguldozik, kalandozik a magyar gyermekirodalomban, gyerekek és felnőtt olvasók tartalmas szórakozását biztosítva.  Három köteten át követhetjük, kacaghatjuk végig a hófehér, művelt és bölcs csodaló, valamint a mindent kipróbáló, örök bajkeverő, trógerkedő, ám mégis kedves, időnként szonetteken gondolkodó Kószáló történeteit. Az első kötet a Csoda és Kósza (2007) megkapta az IBBY-től az Év Gyermekkönyve-díjat, ezt követte a Csoda és Kósza körül a Föld (2009), végül, ám mégis Csoda és Kósza időszámításában az első kötet: a Csoda és Kósza legrégebbi kalandjai (2011). A Pozsonyi Pagony Kiadó gondozásában megjelenő trilógia különös színfoltja a gyermekirodalomnak. Czigány Zoltán szövegvilágát gazdag nyelvi leleményesség, kifinomult humor, olykor ironikus-szatirikus hangnem jellemzi.

2011. szeptember 4., vasárnap

A másság gyönyöre és fájdalma

Mindannyian testvérek vagyunk. De nem vagyunk egyformák. Böszörményi Gyula ebből az alapgondolatból indul ki az Emberke színe című írásában. Szokványos teremtéstörténetnek nevezhetnénk. De több annál. Mindannyiunkat megterveztek és életet, lelket leheltek belénk. Nem új gondolat. Ám különbözőségünk mibenléte  ezúttal napjaink egyik kényes témáját helyezi nagyítólencse alá: különbőző színre festettek bennünket. Nagy gonddal, többféle művészeti ág bevonásával alkotják a nagy művet: a világmindenséget mint  játszóteret és az embert. A teremtés feszültségét aggódó Hold Anyánk és Ég Atyácskánk párbeszéde szépen közvetíti. Vívódnak, nehezen szánják rá magukat az Enter megnyomására, az élet testbe lehellésére. Nem véletlen. Jövőbe látó bölcs  anyánk rosszat sejt: bántani fogják egymást, mert mindannyian azt hiszik majd, ők a kiválasztottak, a kedvencek.