A 2000-es kiadású Miénk a világ című kötet nyolc haikut tartalmaz, a Vásárhelyi vásár kötetbe is ugyanennyi japán haikut találunk.[1] Ez a versforma műfaji tekintetben, formában, földrajzi vonatkozásban, jellegzetes szűkszavúságában, hangulatában eltér a kötet többi versétől, az évszakok mentén történő szerkesztésbe azonban zökkenőmentesen illeszkedik bele. A haikuk a nyári hónapok egy-egy mozzanatát idézik fel, mégpedig úgy, hogy a feszültség tetőfokán elhallgat a szerző. Egyedül a hallgatás képes kimondani azt, ami képben annyira tömör és érzéki. A közlés szolgálatában a látás, hallás, tapintás és szaglás útján szerezhető információk állnak: fények, színek, illatok. Jellegzetesen impresszionista képek szemlélői vagyunk. Sokszor csak néhány szín villan fel: tarka napernyők, csilló vízbuborékok, szigonyfény, köd, őszülő tenger. Máskor a látás és a tapintás kapcsolódik össze, és érzéki szerelem kibontakozását véljük felfedezni a versben:
Két körte rezzen,
pihés barack hasad szét!
Gyümölcs-szedő lány.” (Japán nyár, 20.)
Ezek a képek éppen attól válnak izgalmassá, hogy csak sejtetnek, és ezzel játékba hozzák a fantáziánkat. A „rések” mentén kell olvassunk, hogy fülön csípjük a megbújó tartalmat.
A haikuban a keleti kultúra mély csendvilága érződik. A messzeség konnotációját hordozza, és ettől enigmatikussá válik. Egzotikumával magához vonzza a kamasz olvasót is, akinek újdonság iránti vágyát elégíti ki.[2] A(z) (el)hallgatás mellett a fény-árny játéka is a haikuk attribútuma:
„Hullámzó sötét
tenger, sajka, szigonyfény –
fésű a hajban.” (Japán lány)
E fény-árnyék csupán sejtet, felvillant, a képek mégis annyira erősek, hogy nem szorulnak kiegészítésre, nem marad hiányérzetünk. A szemlélődés maga csendben történik. A természet csendjét fokozza a sötét, a hallás felerősödik, szinte hallani a sötétet.
A Víg toportyán című kötetben a versek között felbukkan a mese műfaja is. A Peppino Paviani az Olasz állatmese, a Vénhedt oroszlán pedig a Kelet-afrikai mese alcímet viseli. Ezeknek szintén játékos a nyelvezete. A bolhás galléros, de tudós, művelt, cseppet se páviáni Páviáni történetének kissé szatirikus a hangvétele:
„S tömött nyakán bár bolhás volt a gallér,
Kiválóbb lett, mint száz digó gavallér,
Mert tudta: mért likas a makaróni,
S hogy társaságban nyíltan vakarózni
Nem ildomos (...)
Filmsztárja volt már Pasolininek,
Betéve tudja Dantét és Boccacciót (...)
Hallgatja Monteverdit és Vivaldit!
...fölismeri Leonardót s Giottót
S nem téveszt össze egy kagylós rizottót
Raffaelóval, mert ő Paviani”. (35–36.)
A Víg toportyán után újabb gyermekverseket tartalmazó KAF-kötet jelent meg a könyvpiacon. A Hajnali csillag peremén a Magvető Kiadó 2007-es karácsonyi ajándéka nemcsak gyermekeknek. A költő kilencedik és eddig legterjedelmesebb, legátfogóbb gyermekkötete az elmúlt harminc évben írt gyermekversek mintegy összegzése. A legkorábbi vers 1977-ből való, de új versek is találhatók a válogatásban. A szerkesztésre utalva számmisztikára hívja fel a figyelmet KAF: a versek hét ciklust alkotnak és 177 versről van szó, „ugyanis én júliusban, hetedik hó 17-én születtem”.[3]
A kötet szerkesztése feltűnően szép, a verseket évszakok szerint csoportosítja, és ünneptől ünnepig halad, vízkereszttől karácsonyig, tehát a Vásárhelyi vásár felépítéséhez hasonlóan egyféle körbefutása van.
Műfaji és tartalmi szempontból nagyon változatos, gazdag a kötet. Az „évszakos” versek között ünnepek, tájak, természeti csodák leírásai olvashatók a verses mesék, állatos és angol versikék mellett, középen pedig önálló ciklust alkotnak a Bogyó Bandi-versek, amelyekkel a cirkusz világa idéződik meg.
A könyv hatodik, Világjáró Malacika című ciklusa a legterjedelmesebb. A különféle földrajzi tájak jellegzetes állatait vonultatja fel. Ezek epikusabb versek, amivel KAF komoly hagyományt újít meg: általuk Kormos István, Nemes Nagy Ágnes mellett erdélyi költők, Kányádi Sándor, Veress Zoltán, Szilágyi Domokos „történetes” verseire is visszatekint KAF. A korábbi kötetekben is megjelent versek között találunk egyiptomi népmesét a Kairóban élő Hasszánról és szamaráról, kelet-afrikai mesét – hőse a vén oroszlán, ki „elnyammogott egy rágós, fél csoroszlyán” (113.) –, olvashatunk indonéz állatmesét a katonás, mord makákóról, valamint afrikai gyermekdalt, farkasmesét stb.
Az általában formaközpontú szövegek a Weöres-féle gyermeklírához hasonlóan játékba, táncba, áhítatba csalogatják s különleges mélységekbe pörgetik az olvasót, hogy olykor az önfeledt kacagásból vissza-visszatérjünk a mély-szép szomorúságig, sőt halálfélelemig.[4] „Az öröm torokszorítása és a bánat torokszorítása, azok testvérek”[5] – mondja KAF, és ez a nézet verseiből is kiolvasható.
KAF gyermeklírájáról általánosan elmondható, hogy szakít a hagyományos kánonokkal, de oly módon, mint az óriások vállára felkapaszkodó törpék. Többet és messzebbre látnak, de nem azért, mintha látásuk élesebb, vagy termetük nagyobb lenne, hanem mert őket a levegőben hordják, gigászi magasságban. Azaz KAF a hagyomány(os)t nem kitaszítja költészetéből, hanem arra épít, abból indul ki, azt ötvözi a modernnel. Egyszerre magyaros és európai (illetve keleti), klasszikus és újkeletű, mint ahogy verselése is szimultán: egyszerre hangsúlyos magyaros és klasszikus vagy nyugat-európai időmértékes.
A KAF-féle gyermeklíra nyelvi játékai lehetőséget teremtenek arra, hogy intertextuális szövegmezőként viszonyuljunk hozzá, s mint ahogy megszoktuk tőle, a szövegek oda-vissza beszédét is humorral/iróniával teszi:
„Valljuk: hogyha a tél velünk,
Ugyan kicsoda ellenünk?” (Gyűlésező hóemberek, 43.)
Kovács András Ferenc eddig megjelent gyermekkötetei:
Kovács András Ferenc, Kótya-lapótya: Versek kisebb és nagyobb gyerekeknek. ifj. Feszt László, Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1990.
Kovács András Ferenc, Manótánc. Unipan Helga illusztrációival, Polis-Talentum, Kolozsvár-Budapest, 1994.
Kovács András Ferenc, Miénk a világ. Unipan Helga illusztrációival, Napsugár könyvek, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000.
Kovács András Ferenc, Egerek könyve. Csillag István illusztrációival, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Mesevonat., Csíkszereda, 2001.
Kovács András Ferenc, Vásárhelyi vásár: Versek kicsiknek, nagyoknak. Deák Ferenc rajzaival, Koinónia, Kolozsvár, 2003.
Kovács András Ferenc, Dzsinbüge. Csillag István illusztrációival, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Mesevonat 7., Csíkszereda, 2003.
Kovács András Ferenc, A kártyázó kakadu. Csillag István illusztrációival, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Mesevonat 9., Csíkszereda, 2004.
Kovács Aandrás Ferenc, Víg toportyán: Versek kicsiknek, nagyoknak. Deák Ferenc rajzaival, Koinónia, Kolozsvár, 2005.
Kovács András Ferenc, Hajnali csillag peremén. Takács Mari illusztrációival, Magvető, Budapest, 2007.
A tanulmány teljes szövege a Székelyföld kulturális folyóirat 2008. márciusi számában olvasható.
[1] Ezek nagy része a 2007-es haiku-kötet korpuszában is helyet kap.
[2] Vö. Végh Balázs, Kié a világ?, 17.
[3] A vers hűséges meghallói című interjúban, http://www.hunbook.hu/index.php?op=news&id=855
[4] Vö.: http://konyves.blog.hu/tags/kov%C3%A1cs_andr%C3%A1s_ferenc?tags=kov%C3%A1cs_andr%C3%A1s_ferenc
[5] L. A vers hűséges meghallói című interjúban.
