Az ágkunyhó titkai, avagy a kisgyerek őszinte vallomásai halott édesapjához

A Neked írok, Apu! az egyik legérzékenyebben megírt könyv a gyászról, szeretetről, barátságról, amit valaha olvastam. Huszonöt levélben kísérhetjük végig Margó – az édesapa „kis angyala”– legtitkoltabb, legőszintébb, szívbemarkoló gondolatait, érzéseit a veszteség legnehezebb hónapjaiban. Az utolsó levél egy év gyászmunka, megértés-érzés után kimondott szavakkal zárul: „Köszönöm, Apu. Szeretlek.” A kislány tudja, hogy nem érkezik válasz leveleire, de megérti az elmúlás legfontosabb üzenetét: hálás lenni mindazért, amiben részünk volt, ami megadatott, örülni az élet apró dolgainak és szeretni. (Az életet is, minden mélységével, nehézségével együtt.) 

A másság gyönyöre és fájdalma

Mindannyian testvérek vagyunk. De nem vagyunk egyformák. Böszörményi Gyula ebből az alapgondolatból indul ki az Emberke színe című írásában. Szokványos teremtéstörténetnek nevezhetnénk. De több annál. Mindannyiunkat megterveztek és életet, lelket leheltek belénk. Nem új gondolat. Ám különbözőségünk mibenléte  ezúttal napjaink egyik kényes témáját helyezi nagyítólencse alá: különbőző színre festettek bennünket. Nagy gonddal, többféle művészeti ág bevonásával alkotják a nagy művet: a világmindenséget mint  játszóteret és az embert. A teremtés feszültségét aggódó Hold Anyánk és Ég Atyácskánk párbeszéde szépen közvetíti. Vívódnak, nehezen szánják rá magukat az Enter megnyomására, az élet testbe lehellésére. Nem véletlen. Jövőbe látó bölcs  anyánk rosszat sejt: bántani fogják egymást, mert mindannyian azt hiszik majd, ők a kiválasztottak, a kedvencek.

Mese a csúnyaság elfogadásáról

Mottó: „Csúnya vagy, csúnya vagy, de azért rád is süt a nap” 

(Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér)

Forrás

A Csimota Kiadó Tolerancia-sorozatának[1] célja egyfajta újító szellemiség. Ráirányítja a figyelmet a másság elfogadására, a fizikai tökéletlenség, rútság mögött rejlő igazi értékekre, a belső értékek felismerésére, a szerethetőségre. A magányban, vagy bármilyen jellegű másságban a gyermekolvasó ráismer saját érzéseire, tapasztalataira. Akárcsak a csoportdinamikában nagyon fontos, hogy felismerjék, nincsenek egyedül nehéz érzéseikkel, kilátástalan, szívszorító élethelyzeteikkel. A mese pedig a legjobb műfaji közeg arra, hogy az egzisztenciális problémákat szimbolikus formában közölje, hogy nyíltan szóljon a gyermekhez, hogy megoldásokat kínáljon a problémáikra. Mély, merész és a gyermekirodalomban szokatlan témákat választ: élet és elmúlás, gyász, duciság, kiközösítés, szerelemben való visszautasítottság, emberi és kulturális különbözőségek, genetikai rendellenességek.[2]

A Csimota Kiadó Tolerancia-sorozatának 5. kötete  A csúnya királyfi és a szép királykisasszony (2011.) ismert Benedek Elek-mesét gondoltat újra. A szövegválasztás és az illusztráció Rippl Renáta nagyszerű munkája. Kép és szöveg, népies és modern összhangja érvényesül benne. Továbbgondoljuk a történetet és gyönyörködünk Rippl Renáta vizuális interpretációjában. Nagy érdeme a könyvnek, hogy a klasszikus mesét az igényes illusztrációk révén közel hozza a mai vizuális világunkhoz.[3] A pauszpapírra tervezett figurákat, formákat félfamentes színes papírra viszi át, kollázsolja és kifesti. Ez a homogén háttér szépen kiemeli, kihangsúlyozza az aprólékos mintákat. Különösen a ruhák díszítése, és a padlócsíkok kidolgozottsága tetszetős. Rippl Renáta textil-öltözéktervező végzettségéből fakadhat, hogy szeret „pepecselni”: „nagy kedvvel vágok ki körömollóval, hangyabokányi ficniket[4], amiket a nem létező körömhegyemmel kell a helyükre varázsolni. Szeretem tologatni a papírdarabkákat, próbálgatni, hogy a kis virágos papírruha áll jobban a figurának vagy netán a kockás.”[5]

Benedek Elek szövege kilóg a sorozatból, hiszen határozott klasszikus népies vonalat hoz be a modern kortárs mesék közé, tartalmi szempontból viszont szervesen kapcsolódik a tolerancia-témakörhöz. A mese témája a csúnyaság, pontosabban a szép és a rút egymásra találása, a fizikai csúfság lelki értékekkel való kompenzálása, a ragyogó csillag (királykisasszony) és a sötét éjszaka (királyfi) összetartozása, egymás tükrében való felértékelődése, a más(ságg)al való együttélés felvállalása.

Az élet nem csupa napfény, nehézségekkel kell megküzdeni. A párkapcsolati boldogsághoz nem egyszerű az út. Ezt közvetíti Benedek Elek meséje vázlatos formában, a gyermek számára jól érthetően. A kikosarazott csúnya királyfi cselhez folyamodik: álruhába öltözve inasnak szegődik, és aranytárgyakkal (aranytyúk 12 csibével, aranyguzsaly, muzsikáló tükör) csalogat ki néhány sorsfordító csókot a rátarti világszépségtől. Ezzel átmenetileg felülkerekedni látszik a rossz a jó fölött. Az élményt mégis az jelenti, hogy a szeretet kap teret végül.

Az érzelmek, kapcsolatok biztonsága, az igazi interperszonális kapcsolat megszabadít a magánytól, szeparációs szorongástól. Ehhez azonban arra van szükség, hogy el tudjon szakadni a gyermek(hős) saját anyjától, apjától. József Attila szavaival „az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja.”[6] A saját helyének megtalálása feltételezi a világba való kilépést. A csellel kicsalt csókok indítják el a királykisasszonyt a világ, s ezáltal az önállósulás felé. Mindkettejüket elkergetik a királyi háztól. Ebben a kitaszítottságban csak önmagukra és egymásra számíthatnak. Egymásba kapaszkodva találják meg az egzisztenciális válságból való kiutat.

A csúnya, ám mély érzésű királyfi maga minősül át széppé. Nem változik át egy csóktól, nem derül ki semmi gonosz varázslat, mégis személyes vonzereje, kitartása győzelmet arat. A hős sorsával, küzdelmeivel azonosul a gyermek.[7] Közhelyszerűen kifejezve a boldogság eléréséhez a lelki szépség, a jóság fontosabb. Ha elfogadó társra találunk, már nem is látjuk a fizikai rútságainkat, hiányosságainkat. Mindez lényegtelen részletté válik, és feloldódunk az elfogadó szeretetben. A zárómondat “ma is élnek, hogyha meg nem haltak” jelzi, hogy ez a harmonikus együttlét feledtetheti az elmúlás fölött érzett félelmünket, fájdalmunkat is.

Köszönet a Csimota Kiadónak a recenziós példányért!

Benedek, Elek: A csúnya királyfi és a szép királykisasszony
Illusztráció: Rippl Renáta
Csimota Kiadó, Budapest, 2011.

---

[1] Eddig megjelent kötetek: A fehér Hercegnő és az Aranysárkány, Emberke színe, A hálás virág, Lenka, A csúnya királyfi és a szép királykisasszony

[2] A készülő 6. kötet egy Down-kóros kislányról szól – tudjuk meg Csányi Dórától. L. Tsík Sanya: A Csimota Kiadó igazi arca (Beszélgetés Csányi Dórával a kiadó sorozatáról) http://csimota.blog.hu/2011/05/20/a_csimota_kiado_tolerancia_sorozata_beszelgetes_csanyi_doraval)

[3] Vö. Tsík Sanya, uo.

[4] fecniket - Tsík Sándor megjegyzése. In: Tsík Sanya: Interjú Rippl Renátával, a Csúnya királyfi… alkotójával. http://csimota.blog.hu/2011/05/20/interju_rippl_renataval_a_csunya_kiralyfi_alkotojaval

[5] Uo.

[6] József Attila: Eszmélet 10.

[7] Vö.: Bettelheim, Bruno, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Corvina, Szombathely, 2000. 14-15.o

Búcsú Mamuskától

Különleges, mondhatni sokkoló kiadvány a Csimota Kiadó 2010-es Mamuskája. Már az első benyomás szokatlan, meghökkentő kép- és színvilággal döbbenti meg az átlagos magyar olvasót. A grafitceruzával készült rajzokból egyféle fekete-fehér magánmitológia bontakozik ki előttünk[1] körbezárt kis világokkal, visszatérő elemekkel (bogarak, dögevő növények, indák, hatalmas fák, csodálkozó szemekkel bámuló felfújható nyuszi), szürreális, olykor groteszk elemekkel. Ilyen például a vőlegényvásárt illusztráló oldal. Mintha valamiféle fejlődési szakaszokat látnánk: a vécékagylótól  a dögevő növényekig, kalitkába zárt madarakig több minden föllelhető. Uzseka Norbert írja[2], hogy szokni kell ezt a képi világot. Én ezt nem állítanám, hogy meg kell szokjuk, de nem szabad első látásra letenni, mert szépen kibontakoznak az elemek közti összefüggések, és ha nem is egyértelműen, de mégis hozzájárulnak ezek a képileg is megformált emlékfoszlányok a sajátos világformálásához.

Hangulata komor, sötét, kissé alvilági: képzeletbeli lények, bogarak, dögevő növények figyelhetők meg már a borítón. Aztán lassan megszelídül a könyv világa és vele együtt az olvasó is.

Alaptémája a gyermek veszteséghez való viszonya, gyászmunkája. Nem elmenekülés ez, de mégis egyféle menekülés a képzeletvilágba, a kozmikus természetbe. Menekülés oda, ahol a gyermek megélheti, feldolgozhatja fájdalmát, veszteségét, hogy utána újra fölébredhessen ennek a világnak. Utazás oda, ahol nem felejtés, hanem emlékezés, életben tartás van. A képzeletbeli világ felszámolásának veszélye (szülői/felnőtti nyomásra) éppen ez: megfosztjuk a gyermeket attól a szimbolikus közegtől, amelyben számára a mozgás és az oda-visszajárás zökkenőmentes.

Dezső Andrea nagyszerűen bánik a tér-idő, a valóság és a képzelet, az egyedi és az egyetemes határaival. Úgy tudja feloldani a szigorú határvonalat, ahogy a gyermek lépik át a megfogható-materiális világból a fantázia birodalmába. Mindig tudja, hogy éppen hol jár. Ettől az átjárhatóságtól a felnőtt már zavarba jön, félteni kezdi gyerekét: “A mama nem hisz nekem, aggódó arcot vág. Csak néz, azután sóhajt. – Menj játszani.”[3]

Ebben a textusban átértékelődik az emlékezés, a megtörténés fogalma. Nem kizárólag megtörtént események felidézését olvashatjuk, hanem a gondolatban való történés, a szubjektív megélés, az utólagos értelmezések éppen aktuális lenyomatát. A gyászfeldolgozás szempontjából – úgy tűnik – teljesen lényegtelenné válik a különféle síkok elhatárolása. Az elbeszélő kislány édesanyja sokáig nem érti ezt. A gyermek gondolkodásában annak van jelentősége, ami számára a jelenben fontos. Mellékes, hogy az anya szerint nem emlékezhet, mert kicsi volt, sőt mert Mamuska egy hónappal az árvíz előtt meghalt. Ő jól emlékszik, hogy együtt nézték a hömpölygő zavaros, barna vizet. Ő ösztönösen érzi, hogy csak fizikai síkon maradt egyedül.

A Mamuska 4 részre tagolt: Az árvíz, A vőlegényvásár, A kertben és A búcsú. A gyermekkori emlékezésben nem a cselekmény fontos, hanem az időtlenségben az örökérvényűség, a sajátos hangulat. Az emlékezésben határozottan kilóg a sorból a régmúlt mesés világát idéző A vőlegényvásár c. rész. Kilóg, mert olyan időbeli történetet mesél el szemtanúként a kislány, amikor még nem élt (és ami talán meg sem történt), de mégis illeszkedik abba a koncepcióba, időtlenségbe, amit már az első bekezdésben érzékelünk, hogy az emlékezés nem kizárólag megélt eseményekre korlátozódik.

Az elbeszélő kislány sosem unatkozik. De magányos a szónak abban az értelmében, hogy még csak föl sem tűnik másik gyerek képe, akivel játszhatna; a felnőttek világából is csupán az anya van jelen az életében. Paulovkin Boglárkával egyetértve, ez a magány nem szomorú, sokkal inkább annak az embernek a magánya, akinek erősebb a belső világa. [4] Színes, kalandos, izgalmas és emlékezetes események részese a kislány: a titkos füttyjelre gyakran eljönnek hozzá nagy szemű, pocakos, manószerű barátai, Dadi és Jaji. A falon túli világból jönnek érte játszani: Körben áll a kislánykát, Egérfogót, bújócskát játszanak, hintáznak, mesélnek egymásnak. Együtt siratják meg Mamuskát az apró almafa alatt, ahol a félig földbe (könnyszagú, sötétszagú, hűvös) ásott kavics áll síremlékül.

Számomra a legmegérintőbb és legjobban megírt rész ez: A búcsú. A gyermek játék-temetése meghatóan közvetíti a gyermek kozmikus szintre emelt bánatát. Minden apró elem megfeleltethető a tényleges keresztény temetési szertartásnak: a koporsó helyett csokis dobozba teszi Mamuska mosolygó fényképét, gyertya helyett szentjánosbogarak világítanak, gyászbeszéd a kislány állatoknak tartott beszéde, a gyászindulót tücskök húzzák, a síremlék egy kavics, és a gyásznép különféle természeti és kozmikus elemek felvonultatása: bogarak, tücskök, mókusok, verebek, a nap, a hold, a csillagok. Az élet lezárulását és a fölötte érzett veszteséget a nagy-nagy csend nyomatékosítja: pillanatra megáll és elhallgat a világ. Nincs zümmögés, a hangyák leteszik a morzsát, a fecskék röpte megszakad, az almák puffanása sem hallatszik. Megtorpan az egész kozmosz ebben a hasító fájásban: “A szél megállt, a csillagok forgása megtorpant egy pillanatra, hogy aztán mégiscsak újrakezdje a nappalok és az éjszakák váltakozásának lassú és biztos ritmusát. Az apró almafa alatt ültünk még hetekig. Ott ültünk, igen. Sírtunk mindannyian”.[5] 

Az elbeszélő kislány vallomása ezen a ponton tudatosítja az anyában a képzeletvilág, a fantázia szerepét. Most érti meg a gyermekben működő világok átjárhatóságának lényegét, a szimbolikus játék feszültségoldó hatását. Most először mondja ki, hogy pontosan így történt. És ebben a megértésben tudja elfogadni Dadi és Jaji létjogosultságát: meghívja vacsorára a manószerű barátokat.

Ez a könyv ötvözi a kisgyermekkori emlékfoszlányokat a gyermek ösztönösen bölcs, gyógyító játékával. Ezáltal összeér a képzelet és a valóság. Így a veszteségélményt, a halált az életigenlés javára tudja fordítani, utat mutat arra, hogy hogyan lehet örömmel emlékezni.

Interjú Dezső Andreával: http://gyerekirodalom.blogspot.com/2011/05/dezso-andrea-zaroraban.htm
A fenti írás olvasható a Könyvmutatványosok oldalán is: http://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2011/05/18/dezso-andrea-mamuska/

Dezső Andrea. Mamuska
Rajzolta: uő
Csimota Könyvkiadó, Budapest, 2010.

---

[1] Vö. Paulovkin, Boglárka: Mamuska. http://csodaceruza.hu/?p=3860

[2] L. Uzseka Norbert: Dezső Andrea: Mamuska. http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2010-12-20/dezso-andrea-mamuska

[3] Dezső Andrea: Mamuska. Csimota, Bp., 2010., 11. o.

[4] Vö. Paulovkin Boglárka: i.m.

[5] Dezső, i.m., 37. o. Saját megjegyzés: Ezért a megfogalmazásért hálás vagyok Szabó T. Anna fordítónak is. Megkönnyeztem.

A hálás virág, avagy megszépítő emlékezés a nagyszülőkre

A hálás virág 2008-ban Olaszországban a 11. "Syria Poletti. Sulle ali delle farfalle" nemzetközi meseíró és illusztráló pályázaton a 6-9 éves kategóriában 1. díjat nyert. Ezt követően a budapesti Csimota Kiadó és az olasz Edizioni Leonardo gondozásában kétnyelven lát napvilágot A hálás virág/Nonna Nivea e il fiore riconoscente címen –olvasható Szulyovszky Sarolta blogján.[1] A 2010-es Csimota-kiadásban Luca Moradini 10 soros verse Zápor György fordításában olvasható:

Nagyapó kertje a tavasz csodája,

nagyanyó naponként mosolyogva járja.

Meleg nyári reggel talál egy virágot,

olyat, mit eddig még senkinél nem látott.

Előáll az ősz is, jönnek nagy viharok,

a vendég virág a gaz közül kiragyog.

Ráront a tél, a fagy karmolássza,

a nagymami mosolya tartja a világba’.

Aztán egy ködös nap, ketten szállnak égbe,

És új virágot kap a Föld cserébe.

A vers a mese egyféle rövidített váza, összegzése: „rímmel és humorral, a kisebbekhez (kistestvérekhez) szólva 1 sorban foglalja össze az oldal tartalmát” – írja Szulyovszky. A kötetben egy illusztrációhoz tehát két szöveg társul: egy Luca Moradini-verssor és egy kis prózai szöveg Szulyoszky Saroltától. Utóbbi az emlékezői nézőpontból adódóan személyesebb-nosztalgikusabb hangú. Az interpretáció egyféle tükör-játékba szólítja az olvasót: Moradini versét tükrözi Sarolta illusztrációja, ehhez hozzáadódik Szulyovszky-szövege. A Szulyovszky szövege, az emlékezés lenyomataiként, valami útólagos emlék-szövésként olvasható. 

A(z emlék)kép mindennek az alapja, még akkor is, ha eredetileg egy tapasztalást, megértést követett a kép. Az olvasásban kiindulópont a kép, az illusztráció. Azonnal beszippant, magával ragad. És ezzel valamiféle olvasói horizontot nyit. Képekben sűrűsödik mindaz, ami egyébként prózai szövegben mondható el. A három réteg együtt egy időben mintha egy saját tükröt tartana, amihez kapcsolódnak a saját tapasztalataink. Azok amelyek a megértésünket valamilyen mederbe terelik, irányítják. Szubjektív megértés ez: a gyászfeldolgozás útja.

A mű az elmúlás és az újjászületés misztériumáról[2], csodájáról szól, arról a körforgásról, amely átsegít bennünket a veszteségből a mélyebb megértésben való öröklét gyűrűjébe, ahol feloldódás és megnyugvás van.

Géza nagypapa és Kató nagymama életében a változást egy új, szokatlan külsejű virág feltűnése okozza. A magányosan álló művirág „merev nyakú, rikítóan piros, borzas fejű, fura jövevény. (A közelgő halál tudatosítása ez? Bölcsességek és teremtett értékek összegzése?) Ettől a naptól kezdve Kató nagymama minden reggel kicsoszogott fájós lábaival, hogy megcsodálja a virágot. Minden kíméletlen, csípős szél dacára is rendíthetetlen maradt. Ahogy a nagymama egyre fáradtabban és egyre lassabban, immár botra támaszkodva merészkedett ki a kertbe, úgy a leghálásabb virág élni akarással, erővel virágzott. Mintha a legbenső vágy: az élet-igenlés kivetülése lenne maga a virág. 

A nagymama egy téli napon, a virággal együtt száll az égbe. A virág érkezését és a távozását rejtély fedi. Ahogy a születés és a halál is misztérium. Az élet körforgását, a gyász, a veszteségélmény feloldását a vendégvirág helyén növő tavaszi virág, az új élet teljesíti be. Ezzel a friss hajtással szimbolikusan továbbélteti a nagymama mosolyát, az élet győzelmét. Feloldja a megszűnéstől való félelmünket. És egyben vigaszt nyújt, kapaszkodót. Rend van. A bánattal, szomorúsággal együtt. 

Ezt a könyvet bátran föl lehet olvasni annak a kisgyereknek, aki a nagyszülőt gyászolja, mert letisztáz, egyszerűsít, nem viszi naturalista szintre a halált. Tárgyilagos, tömör és nem hagy a mélyben gyötrődni. Átsegít, utat mutat a természet rendje által: „A kert hosszú álmából lassacskán kezdett ébredezni. … A kavicsok közt egyszercsak egy aprócska, alig észrevehető virágra lett figyelmes”.

Biztos nem véletlen, hogy ezt a könyvet megsimogattam, belelapoztam, és nem tudtam már megválni tőle. Szulyovszky Sarolta illusztrációi annyira finoman hozzák be a mélységet, a gyermek és a nagyszülő közti szeretetteljes viszonyt, a kerti-természeti csodákat, amelyben a gyermek rácsodálkozhat a futó bogarakra, a kavicsra, a szélre, az illatokra. Amikor elolvastam a szöveget, nagyon megérintett a nagymama égbe szállása. Az utóbbi időben többször ráhangolódtam az elmúlásra mint témára, és szó szerint kerestem a halált szépen tárgyaló könyveket. Keresem azt az utat, ahogy az ember megtanul a legszebben, legméltóbban emlékezni. Ahogy az ember megtanul nem felejteni, továbbéltetni. Ahogy az ember megtanulja a kapott dolgot átültetni. A földbe. Magunkba. A mindennapi életbe.

Ezt a katartikus utat járhattam végig Szulyovszky Sarolta A hálás virág című könyvét olvasva.

(Egy nagy bánatom van a könyvvel kapcsolatban: Kínában nyomták.)

Szulyovszky Sarolta: A hálás virág
Illusztráció: uő.
Csimota Kiadó, Budapest, 2010.

---

[1] http://saroltaszulyovszky.blogspot.com/2010/05/new-book-halas-viragnonna-nivea-e-il.html

[2] http://www.csimota.hu/konyv6_10.html