A hagyományos és a modern különös randevúja Kovács András Ferenc gyermeklírájában III.

A 2000-es kiadású Miénk a világ című kötet nyolc haikut tartalmaz, a Vásárhelyi vásár kötetbe is ugyanennyi japán haikut találunk.[1] Ez a versforma műfaji tekintetben, formában, földrajzi vonatkozásban, jellegzetes szűkszavúságában, hangulatában eltér a kötet többi versétől, az évszakok mentén történő szerkesztésbe azonban zökkenőmentesen illeszkedik bele. A haikuk a nyári hónapok egy-egy mozzanatát idézik fel, mégpedig úgy, hogy a feszültség tetőfokán elhallgat a szerző. Egyedül a hallgatás képes kimondani azt, ami képben annyira tömör és érzéki. A közlés szolgálatában a látás, hallás, tapintás és szaglás útján szerezhető információk állnak: fények, színek, illatok. Jellegzetesen impresszionista képek szemlélői vagyunk. Sokszor csak néhány szín villan fel: tarka napernyők, csilló vízbuborékok, szigonyfény, köd, őszülő tenger. Máskor a látás és a tapintás kapcsolódik össze, és érzéki szerelem kibontakozását véljük felfedezni a versben:

Két körte rezzen,

pihés barack hasad szét!

Gyümölcs-szedő lány.” (Japán nyár, 20.)

Ezek a képek éppen attól válnak izgalmassá, hogy csak sejtetnek, és ezzel játékba hozzák a fantáziánkat. A „rések” mentén kell olvassunk, hogy fülön csípjük a megbújó tartalmat.

A haikuban a keleti kultúra mély csendvilága érződik. A messzeség konnotációját hordozza, és ettől enigmatikussá válik. Egzotikumával magához vonzza a kamasz olvasót is, akinek újdonság iránti vágyát elégíti ki.[2] A(z) (el)hallgatás mellett a fény-árny játéka is a haikuk attribútuma:

„Hullámzó sötét

tenger, sajka, szigonyfény –

fésű a hajban.” (Japán lány)

E fény-árnyék csupán sejtet, felvillant, a képek mégis annyira erősek, hogy nem szorulnak kiegészítésre, nem marad hiányérzetünk. A szemlélődés maga csendben történik. A természet csendjét fokozza a sötét, a hallás felerősödik, szinte hallani a sötétet.

A Víg toportyán című kötetben a versek között felbukkan a mese műfaja is. A Peppino Paviani az Olasz állatmese, a Vénhedt oroszlán pedig a Kelet-afrikai mese alcímet viseli. Ezeknek szintén játékos a nyelvezete. A bolhás galléros, de tudós, művelt, cseppet se páviáni Páviáni történetének kissé szatirikus a hangvétele:

„S tömött nyakán bár bolhás volt a gallér,

Kiválóbb lett, mint száz digó gavallér,

Mert tudta: mért likas a makaróni,

S hogy társaságban nyíltan vakarózni

Nem ildomos (...)

Filmsztárja volt már Pasolininek,

Betéve tudja Dantét és Boccacciót (...)

Hallgatja Monteverdit és Vivaldit!

...fölismeri Leonardót s Giottót

S nem téveszt össze egy kagylós rizottót

Raffaelóval, mert ő Paviani”. (35–36.)

A Víg toportyán után újabb gyermekverseket tartalmazó KAF-kötet jelent meg a könyvpiacon. A Hajnali csillag peremén a Magvető Kiadó 2007-es karácsonyi ajándéka nemcsak gyermekeknek. A költő kilencedik és eddig legterjedelmesebb, legátfogóbb gyermekkötete az elmúlt harminc évben írt gyermekversek mintegy összegzése. A legkorábbi vers 1977-ből való, de új versek is találhatók a válogatásban. A szerkesztésre utalva számmisztikára hívja fel a figyelmet KAF: a versek hét ciklust alkotnak és 177 versről van szó, „ugyanis én júliusban, hetedik hó 17-én születtem”.[3]

A kötet szerkesztése feltűnően szép, a verseket évszakok szerint csoportosítja, és ünneptől ünnepig halad, vízkereszttől karácsonyig, tehát a Vásárhelyi vásár felépítéséhez hasonlóan egyféle körbefutása van.

Műfaji és tartalmi szempontból nagyon változatos, gazdag a kötet. Az „évszakos” versek között ünnepek, tájak, természeti csodák leírásai olvashatók a verses mesék, állatos és angol versikék mellett, középen pedig önálló ciklust alkotnak a Bogyó Bandi-versek, amelyekkel a cirkusz világa idéződik meg.

A könyv hatodik, Világjáró Malacika című ciklusa a legterjedelmesebb. A különféle földrajzi tájak jellegzetes állatait vonultatja fel. Ezek epikusabb versek, amivel KAF komoly hagyományt újít meg: általuk Kormos István, Nemes Nagy Ágnes mellett erdélyi költők, Kányádi Sándor, Veress Zoltán, Szilágyi Domokos „történetes” verseire is visszatekint KAF. A korábbi kötetekben is megjelent versek között találunk egyiptomi népmesét a Kairóban élő Hasszánról és szamaráról, kelet-afrikai mesét – hőse a vén oroszlán, ki „elnyammogott egy rágós, fél csoroszlyán” (113.) –, olvashatunk indonéz állatmesét a katonás, mord makákóról, valamint afrikai gyermekdalt, farkasmesét stb.

Az általában formaközpontú szövegek a Weöres-féle gyermeklírához hasonlóan játékba, táncba, áhítatba csalogatják s különleges mélységekbe pörgetik az olvasót, hogy olykor az önfeledt kacagásból vissza-visszatérjünk a mély-szép szomorúságig, sőt halálfélelemig.[4]  „Az öröm torokszorítása és a bánat torokszorítása, azok testvérek”[5] – mondja KAF, és ez a nézet verseiből is kiolvasható.

KAF gyermeklírájáról általánosan elmondható, hogy szakít a hagyományos kánonokkal, de oly módon, mint az óriások vállára felkapaszkodó törpék. Többet és messzebbre látnak, de nem azért, mintha látásuk élesebb, vagy termetük nagyobb lenne, hanem mert őket a levegőben hordják, gigászi magasságban. Azaz KAF a hagyomány(os)t nem kitaszítja költészetéből, hanem arra épít, abból indul ki, azt ötvözi a modernnel. Egyszerre magyaros és európai (illetve keleti), klasszikus és újkeletű, mint ahogy verselése is szimultán: egyszerre hangsúlyos magyaros és klasszikus vagy nyugat-európai időmértékes.

A KAF-féle gyermeklíra nyelvi játékai lehetőséget teremtenek arra, hogy intertextuális szövegmezőként viszonyuljunk hozzá, s mint ahogy megszoktuk tőle, a szövegek oda-vissza beszédét is humorral/iróniával teszi:

                        „Valljuk: hogyha a tél velünk,

Ugyan kicsoda ellenünk?” (Gyűlésező hóemberek, 43.)

Kovács András Ferenc eddig megjelent gyermekkötetei:

Kovács András Ferenc, Kótya-lapótya: Versek kisebb és nagyobb gyerekeknek. ifj. Feszt László, Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1990.

Kovács András Ferenc, Manótánc. Unipan Helga illusztrációival, Polis-Talentum, Kolozsvár-Budapest, 1994.

Kovács András Ferenc, Miénk a világ. Unipan Helga illusztrációival, Napsugár könyvek, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000.

Kovács András Ferenc, Egerek könyve. Csillag István illusztrációival, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Mesevonat., Csíkszereda, 2001.

Kovács András Ferenc, Vásárhelyi vásár: Versek kicsiknek, nagyoknak. Deák Ferenc rajzaival, Koinónia, Kolozsvár, 2003.

Kovács András Ferenc, Dzsinbüge. Csillag István illusztrációival, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Mesevonat 7., Csíkszereda, 2003.

Kovács András Ferenc, A kártyázó kakadu. Csillag István illusztrációival, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Mesevonat 9., Csíkszereda, 2004.

Kovács Aandrás Ferenc, Víg toportyán: Versek kicsiknek, nagyoknak. Deák Ferenc rajzaival, Koinónia, Kolozsvár, 2005.

Kovács András Ferenc, Hajnali csillag peremén. Takács Mari illusztrációival, Magvető, Budapest, 2007.

A tanulmány teljes szövege a Székelyföld kulturális folyóirat 2008. márciusi számában olvasható.

---

[1] Ezek nagy része a 2007-es haiku-kötet korpuszában is helyet kap.

[2] Vö. Végh Balázs, Kié a világ?, 17.

[3] A vers hűséges meghallói című interjúban, http://www.hunbook.hu/index.php?op=news&id=855

[4] Vö.: http://konyves.blog.hu/tags/kov%C3%A1cs_andr%C3%A1s_ferenc?tags=kov%C3%A1cs_andr%C3%A1s_ferenc

[5] L. A vers hűséges meghallói című interjúban.

A hagyományos és a modern különös randevúja Kovács András Ferenc gyermeklírájában II.

A játék az ember lényegéhez tartozik, belső szükséglet, a(z) (ön)megismerés útja. Akárcsak a humornak, személyiségformáló ereje van. A nyelvi játék által világ teremtődik, a vers pedig játékvilágként jelenik meg. E teremtett világ akkor tud igazán személyes élménnyé válni, ha olvasója tapasztalati (játék)világával azonosulni tud. KAF, a nagy játékos változatos játéktechnikákat alkalmaz az egyetlen rímötlettől kezdve a torzító rímekig. Egyik jellegzetes játéktechnikája olyan szójáték, amelynek magvát egyetlen rímötlet adja. Ilyen vers a ragyogó rímpörgető (halmazrímes) Malakiás:

„Éjjel mégis Malakiás,

Kerted mélyén valaki ás.

Malakiás, hallga, ki ás

...balga, ki ás? /.../

... Valaki más?” (49.)

A Malakiás játékossága mögött – e korban nem idegen – bizonytalanság, szorongás, félelem, identitásdráma is felsejlik. Balázs Imre József pedig egyenesen az egzisztencialista szorongás abszurd paródiáját látja benne kirajzolódni.[1]

A kártyázó kakadu kötetből a Búsmogorva Csortán Orbán (22.) szintén egyetlen rímötletet pörget végig. S bár a történet kicsit sem muris, annyira pörgőssé válik a rímek sodrában, hogy alig vesszük észre, ebben a versben is sötét fellegek tornyosulnak:

„Volt egyszer egy Csortán Orbán,

éldegélt a csontos csorbán,

s benn a morcos Csortán-portán

száját csattogtatta csorbán,

míg egy csont akadt a torkán”.

Az egyetlen rímötletre vagy szójátékra épülő versekben az egzisztenciális félelem, szorongás mellett az én-határok felszámolódása is jelen van. Ilyen vers az Énlaki bánat, amelyben az első sorok megismétlése még hangsúlyosabbá teszik az én-elhatárolódást:

„Sem kapum, sem ablakom:

Énlakán sem én lakom.” (50.)

A köteteket mindazonáltal meleg humor, könnyű tréfa hatja át. A humor hatékony eszköze hol egy köznapi metaforával való eljátszadozás, hol idegen szavak, hol tájnyelvi elemek, hol torzító rímek használata. A Víg toportyánbeli Libuka meg a taliga (17.) a köznapi használatú „buta liba” metafora derűs kifigurázása, „virágba borítása”:

            „Libuka, a buta liba

Elindul Abu Dhabiba,

S alig ered a faluba,

Elakad a fakapuba...

Odadöcög a taliga,

S kiröhögi: »Buta liba!

Hova, hova ma, Libuka?

Maliba vagy Malibuba? «

...Megy a guta Malibuba!”

A Víg toportyánban többször találkozunk nevetésre ingerlő idegenszerű szavakkal: „[Bogyó Berci] Már fess legény: három percnyi” (5.), „megvagyunk, köszinke, merci” (49.). A kártyázó kakadu-ból az Angol nyelvlecke kezdőknek című vers humora is ezen alapul: a hisztis tigris a sixteen english-sel cseng össze, máskor meg az idegen szó ejtésével játszadozik el a szerző:

                        „Csak egyikük jegyezte meg,

Midőn lehűlt már az ájer:

WELL! Be neveletlen tigris!

Akarom mondani: TIGER”. (Angol nyelvlecke kezdőknek, 30.)

A Jackie, a kompjúter egerében is ezt a rímhumort, játéktechnikát használja, emellett a korszerű technika terminológiáját is, kiejtés szerint:

                        »Üzenem imélen –

Menüm sem kímélem(...)

Jackie meg udvarolt Cybillnek:

„Picinyem, kattintok, imil megy!” « (Jackie, a kompjúter egere, 22.)

Ötletes torzító rímek is előfordulnak a kötetben:

                        „Ehejt van, ezen a fertályon...

Jobbra térsz, túl a Himalájon!” (Hat nandu, 32.)

„ülök az Északi-sarkon,

vízbe fityeg le a farkom.” (Reszket a rozmár, 16.)

A szó- és hangzótorzítás, a hangzás tájnyelvibbé válása is mosolyra fakasztó:

            „Ballagott két tetétleni –

alig kezdett setétleni...” (Tetétleni atyafiak) (33.)

                        „És azóta Csortán Orbán

már nem csámmog csontos csorbán,

ámde nyámmog omlós ordán,

benn a csendes Csortán-portán.”

KAF sokféle alakban szólal meg. Saját bevallása szerint: a nyelvben bujdosik. A működő nyelv teremti meg annak a lehetőségét, hogy a vers mögül „visszapillantson egy személyesebb arc is”.[2] Jellegzetesen az a költő, aki több poétaállapot, „több szuverén költői világ ura”,[3] aki próteuszi alkatként hívja játékba az olvasót. Megismerhettük már mint Tengerész Henriket, Lázáry René Sándort, Jack Cole-t stb. KAF e jelmezekkel (nem mondok újat ezzel) a költészeti hagyományt írja újra. Gyermekvers-köteteiben is jócskán találunk én-szerepverseket. Ott rejlik ezekben az én-határok elmosódása, az én eltűnése-átminősülése, megkérdőjelezése, az egzisztenciális én problematikussága. Hiteles empatikus készséggel mintha a (kamaszodó) gyermek identitáskeresésére utalna. Magára ölti a „kutyám sincs” énlaki gyermekének, majd a tibeti gyermeknek az alakját, aki Hódémonhoz fohászkodik:

„Szépen kérlek, Nagy Hódémon,

Ne fújj át rozzant bódémon...

Esdőn esdek, Szent Hódémon!” (Vásárhelyi vásár, 10.)

Máskor Buffalo Bill cirkuszából (a Bús Bihal alcíme) Bús Bihal indiánná lényegül át, aki torkig van a cirkuszokkal, ketrecekkel, artistákkal, és a szebb múltat kívánja vissza: a rettegett Bölcs Bölényt. Vagy éppen Bogyó Bandivá változik, aki a Víg toportyán kalauzaként is értelmezhető, amennyiben bevezet a KAF-féle játékvilágba, ahol

„bezzeg, boldogság olvasni

Félrecsapva répasapkát –

Más nem ér egy fél fabatkát!” (5.)

majd „Bandi s Berci elköszön” (49.) De vénhedt sárkányként is bemutatkozik szerzőnk: Sárkány apóként, aki kicsiny nyugdíját Mesevilágból kapja (A kártyázó kakadu, 3.).

A különféle „identitások”, játéktechnikák, változatos formák és műfajok mellett megtaláljuk köteteiben a japán irodalom sajátos versformáját, a kötött moraszámú haikut is. A három soros, tizenhét szótagú haiku[4] alapeleme egy természetből vett pillanatkép. Egy táj képét vagy egy esemény bevezető képét villantja fel csupán, az értelmezést, a kiegészítést az olvasóra bízza. Ebben az értelemben egy jellegzetesen nyitott, az olvasót játékba csalogató műfajról van szó.

---

[1] Balázs Imre József, Ex libris. Élet és Irodalom 2004. július 23. 23. (Szilágyi Domokos, Gellért Sándor, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc), http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0414&article=2004-0405-0950-07CDOW

[2] Pozderka Judit, KAF, a bűvös költő. Kovács András Ferencnek sok jelmeze van. http://www.vagy.hu/cikk.php?id=4010

[3] Végh Balázs, Kié a világ? In.: Helikon 2001/6, 17.

[4] A tanka rövidített formája, miniatürizált, tömörített világ, amelyből harmónia születik.