Máté Angi: Volt egyszer egy
Szulyovszky Sarolta illusztrációival.
Pozsonyi Pagony, Budapest, 2010.
Máté Angi ritka magas fokon kezdi az írást, sajátos kiforrott, Máté Angi-s nyelvezetet és világot teremt. Indulását azonnal siker koronázza. Első gyermekkönyve a Volt egyszer egy 2010-ben születik a Pozsonyi Pagony égisze alatt.[1] 2011-ben az IBBY az Év Gyermekkönyve-díjat ítéli oda a látványos kiállítású, különleges szövegvilágú kötetnek.
 |
| Volt egyszer egy csend. (Az illusztrációk Szulyovszky Sarolta blogjáról származnak.) |
Hallgatag, mozdulatlan, szelíd, simogató és kacagó világot teremt Angi. Olyan világot sző, ahol a természet és a világ dolgai olykor önnön tökélyüket, lényeges vonásukat feladva, az együttélést, az érint(kez)ést, az egymás elfogadását tartják boldogító életcéljuknak. Olyan világ ez, ahol a nyár vonatozik el hozzánk, hogy történjék velünk a jó, ahol a sünök ribizliszemekkel kerekítik simogatóvá tüskéiket, ahol a csend egész éven át készül havat hozó énekére; ahol a szent és a profán, a fent és a lent találkozhat egymással, ahol az elmúlásra is van gyógyír: visszavirágítható, ami már elnyílt. Ezek a gesztusok kvázi örökérvényűnek tűnnek föl, kimerevítődnek. Ugyanakkor a(z emberi) természet keserű és árnyékos oldala is beleszövődik ebbe a textusba: van hideg, betegség, csalódás, elérhetetlen vágyak. És ez így van jól.
Angi szóképekben gazdag szövegeit az Olaszországban élő Szulyovszky Sarolta[2] illusztrálta. Kép és szöveg magas szintű esztétikája felejthetetlen élményt nyújt kisebb-nagyobb olvasónak. Mindaz, ami ebben a lírai, metaforikus-szinesztétikus világban, prózában megfogalmazódik, az benne van tömören az illusztrációkban is: kellemes színvilág és csodás formák révén, ebben a csendességben felerősödnek a belső rezgések, mindent átható erős érzelmek uralják a képet. Nem véletlen, hogy minden oldalon szemek vannak: néző (nemcsak látó), riadt és behunyt, mély lelkiállapotra utaló, beszédes szemek. Gyakori képi megoldás a tükröződés (gyermekláncfű–Nap, kő–Hold, pocsolya–felhő), amiben – szubjektív véleményem szerint – nemcsak a részleges vagy teljes ismétlődés fontos, hanem az önmagunkkal való állandó szembenézés is. Egyféle decentralizáció van benne: önmagunk megismerése mások tükrében. A hasonlóságok, a közös tulajdonságok fölfedezése, azok megélése elemi erővel bír.
 |
| Volt egyszer egy almafa. |
Máté Angi nagyszerű ismerője és értője a gyermeknek. A számtalan csodaszép, nyelvi kreativitást bizonyító metafora jól tükrözi a naiv gyermeki szemléletet. A gyermek metaforizáló hajlamát, sajátos gondolkodásmódját már egészen korán fölfedezhetjük szóalkotásaiban.[3] A hasonló jelenségek azonosítása (pl. gomblyuk mint ablak) szolgál alapul a gyermeki metaforálás alapjául. Angi, azáltal, hogy „átvisz” megnevezéseket egyik tárgyról a másikra (pl. „elfeketült lepény, az éjszaka”, „rókaette-holdvilág” a kifli, „kékorrú kofa” a hideg[4]), érzékletessé, szemléletessé teszi az elvont(abb) tulajdonságokat. Nemcsak azonosít hasonlóság alapján, hanem igen gyakran lelkesít is tárgyakat. Például a nyár érkezésekor a szandálok nagy szájjal kacagnak, hogy „véégre uzsgyi”(sicc) a szekrény aljából, a teniszütők ujjongva dugják ki a fejüket a csomagból, hogy „történik a jó”, a nyár őrölt kekszet majszol és málnaszörppel gargarizál, a ribizlibokor telebogyózza a sün tüskevégeit, a kő csillagmintákat képzel magának, a köd reggelente a kökénybokron fésülködik, az almák reszketik esti félelmeiket.
A nyár túl azon, hogy megszemélyesített, olyan teremtővé minősül, aki (belső) utazásra, értékrend-vizsgálatra késztet. A világban való történések gyökere, a változás mint valamiféle varázslat, a nyár kezében van a szó legszorosabb értelmében. A nyár „beleinteget a világ menésébe”, intésétől pirosodni kezd a cseresznye, fagyni kezdenek a fagylaltok, a pipacs szétrázza piros hajait. Változás, utazás, varázslat – összekapcsolódó fogalmak. Az utazás mint irodalmi toposz élet-metafora. A jellemfejlődés, az önmegismerés, a tudás(vágy), kalandok hosszú sorának lehetősége. Talán nem véletlen, hogy a kötetnyitó szövegben a nyughatatlan nyár indítja, hívja útra az olvasókat. Hosszú belső utat járhatunk végig a tizenkilenc „miniatűr csodát”[5] olvasva. A terebélyes köd feloszlatása[6] különösen szép teremtő gesztusokból, metamofózisokból jön létre: az őzike lábára vesz egy darab ködöt, s ahol leteszi, ott tavasszal kikericsek bújnak, a patak is magával visz egy darabot, abból szöcskék bújnak elő, a holló a levegőben teszi le a ködfoszlányokat, ebből pillangók nyílnak tavasszal, a maradékból a nap sálat, sapkát köt télire. Minden érkezés egymáshoz szelídülésben, egy érintésben, vagy egy találkozásban valósul meg. A kötetzáró mesében az ég könnyeivel érintette a földet, az magába szívta és „csend lett, nagy álló csend. Hallgatott minden, és megnőtt a boldogság.”[7]
 |
| Volt egyszer egy ég |
Fülöp Noémi interjújában[8] olvastam, hogy Angi számára az írás egyféle révüléses állapot, amelyben a belül megíródott szöveg-történetek kerülnek felszínre, hogy aztán saját útjukat járják. A révülés egyfajta kapcsolatteremtés a nem hétköznapi világgal. Sajátos átkelés, lélekutazás. Szövegeiben alapvető fontosságú a mesélés gesztusa. Mise en abyme, mesélés a mesében, azaz tükrözés-jellegű megkettőzés, behelyezés a mélységbe. Értelmezhető úgy is, hogy az egymásnak mesélés az átkelés, a hozzád eljutás egyik lehetséges módja. A Nap és a sárga virág mese és játék (nyelvi is!) révén révül el (jut el) az örök barátságig. A kócos virág mesélt a Napnak a füveiről, zümmögve kuporgó bogarairól, a Nap beszélt neki pukkantott, bodrozódó felhőiről, zúgó repülőiről. Szerették az egymásnak mesélést, „kócoltak, sárgítottak, meséltek”. Angi szövegeiben újra rácsodálkozhatunk a világ apró és csodás dolgaira. Pompor Zoltán szavaival: „Minden él, minden mesél – a világról, s benne az emberről, aki csodálkozva tekint erre az ismeretlenre. A mesék nem véget érnek, csak befejeződnek, s dolgoznak tovább a szívünkben, szemünkben, hogy másként tekintsünk a világra.”[9]
Jó ebben a mesélő világban utazni, feloldódni a nyelvi játékokban, vágyódni, kacigálni, és csendben boldognak lenni.
40. születésnapod alkalmával Isten éltessen Angi!
[1] 2009-ben a Volt egyszer egy város című meséjére megkapja az Aranyvackor I. díját. A Mamó című (2009) könyvére az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány debüt-díját, a Látó-nívódíjat és az Év könyve címet, a Transindex internetes portál szavazása alapján. 2010-ben Bródy-díjat kap
[2] Szulyovszky Sarolta blogja: http://saroltaszulyovszky.blogspot.com/
Drága Ruki,köszönöm, hogy írtad a fentieket, hogy születésnap jutott eszedbe, (most érkeztünk vissza a bögözi havakból) akkora jó volt olvasni
VálaszTörlésszeretettel ölellek, mindannyiatokat
Angi
Kedves Angi, születésnap jutott eszembe leghamarabb. A szövegeid pedig sokadik olvasás után is gyűrűznek bennem, továbbíródnak valamerre. Ezekért én vagyok hálás. és hogy is mondhatnám el másképp...
VálaszTörlés