A szövegvilág mélységeit Rofusz Kinga szemet gyönyörködtető művésziséggel csodálatos költőiséggel fejezi ki képekben. Máté Angi mesekönyve ezúttal is gyöngéd mesevilágba vezet bennünket, ahol a legigazibb emberi érték a szeretet, az összetartozás, egymás mélységeinek megtalálása, egymás titkainak megismerése, megértése, elfogadása. Áthatja meséjét a (kozmikus) természet iránti rajongás, csodálat, a szabad állatvilág, a tárgyi környezet tisztelete.
Ez az utazás nem egy klasszikus hajóút, amit a tengerészkapitány végigjár. Ugyanis kapitány belefáradt a tengerek, óceánok ingásába, megunta, hogy folyton lesnie kell a szárazföldet. Elrendelte, hogy tegyék őt ki egy parton. Búcsút vett legénységétől, megszokott életmódjától, biztonságától, és útnak indult a szárazföldön, hogy fölfedezzen, csodáljon, ismerkedjen a világgal. Néhány szokatlan tapasztalat, érzés, és meghallgatott történetek segítik őt önmaga megismerésében, fejlődésében, az útkeresésben, hogy végül igazi önmagára és barátjában, Narancshalban, a hős királyfira ismerjen.
A kissé szeszélyes kapitány szeret parancsolgatni, mégsem ésszerűtlenül teszi, nem kívánja, hogy feje tetejére forduljon a világ. Szeret emlékezni régi időkre, olyankor vasárnapi ruhát ölt magára, ünneplőbe öltözteti a szívét. Nem szeret gyengének mutatkozni, nem sír, de hihetetlen fájdalommal tud sóhajtozni, amivel nem kis bosszúságot okoz másoknak. Egy délig alvós napon rádöbben, hogy nélküle is folyik a folyó, repülnek a sirályok, hápognak a kacsák. Ekkor futotta át a zöld és lila méreg, és a keserű felismerés, hogy mégsem teljhatalmú. Nem vált gonosszá, mint Csipike, inkább magába süllyedt, és olyan mélyeket sóhajtott, hogy viharosan felkavarta vele a világ rendjét „a folyón haladó vitorlások nagyot lódultak, felborzolódott a vadkacsák búbja, és cikcakkosan repültek a sirályok”, „fehér puhhantságokat”, cukorpuffokat jajjgatott ki a vattacukros ember fazakából, majd az összegereblyélt száraz leveleket is kavarodásra sóhajtotta. Az utcaseprőktől menekülve azonban könnyedén elveszti sóhajtásait, „valahol futás közben kiejthette magából, mert minden csendes volt, nem mozgott a világ” (12.) Ebben a nagy mozdulatlanságban nem jött álom szemére. Igazi vándorok életérzését olvashatjuk a „szervusz világ, vetett ágy” metaforában.
Angi figurái szeretnek emlékezni: egy kép, egy szín, a víz felidéz bennük kedves emlékeket. A Locsolókocsi fényképet kér, amint csövével megöleli az egyik tátogó kőoroszlánt a hídon. Az emlékezés kis töredékekből, történetekből, kis mozaikokból épül fel. Nem véletlen, hogy a Locsolókocsi hálából saját történetét meséli el a Tejeskocsival való barátságáról, az ők kényszerű elválásáról, és arról, hogy hogyan lett tejcsicsonkává a világ. E történet végén kapitány és Narancshal mély csendbe burkolózva szorítják egymás kezét. Mert tudatosul bennük, hogy ők (még) együtt vannak. Ekkor már feltételezhető, hogy bekövetkezik majd az elválás, elszakadás, hogy meg kell tanulniuk egymást elengedni.
Kapitány és Narancshal bár együtt indulnak szárazföldi kalandjaikra, egymásnak igen kedvesek, mégsem értik teljesen egymást, más nyelven beszélnek. Kapitánynak jellemváltozásra, önismeretre van szüksége, tátogó kis barátjának pedig kapitány segítségére, hiszen végül kiderül, hogy Narancshal tudatos célkitűzéssel érkezett a szárazföldre. Kapitánynak el kell veszítenie barátját, Narancshalat, hogy végül megtalálja, és igazán megismerje nagyságát, titkaival együtt.
A narancssárga színű hal keresése meghatóan érzékeny világba vezet bennünket, olvasókat. Kapitány megismeri a mozdulatlan csendet, az emlékezés fájdalmát és örömét, a ragaszkodást és az elengedést, mások meghallgatását, megszeretését; meseibb szinten a legjobb helyet, ahol élni lehet, megjárja egy csillagász saját Tejutját, leemeli hálójával a Holdat, majd felragasztja Narancshal megsimogatott fényképét, hogy hordozza körbe a világban, s hirdesse földeknek, vizeknek, mindeneknek, hogy keresi legkedvesebbjét, a barátját. Új barátaitól aztán olyan történeteket hall, amelyek mély felismerésekhez vezetik.
A csillagásszal való találkozáshoz meg kell tapasztalnia a félelmet. „Félni kezdett a sötétben, hát feldobta az égre a halászhálót, leemelte a Holdat, s tartotta mint fénylő léggömböt, és így már jól látta a világot” (33.p.) Ezzel a megvilágosodással juthatott el a toronyfényben élő csillagász mesés világába. A saját bolygórendszert, Tejutat megteremtő csillagász megmutatja azt is, hogy a képzelet erejével mi magunk alkotjuk meg világunkat, környezetünket. A rák története arra tanítja meg, hogy a „keresés nemcsak az, hogy menni kell. Ki is kell találni a dolgokat”(41.p.). Azonnal eszébe jutott a térkép, amit korábban tátogó halacskája a befőttes üveg falára rajzolt. A visszatérés az állatkertbe váratlan fordulatokat tartogat nemcsak a tengerész számára. Elérkezett az idő, hogy megtalált kis barátja történetét értő füllel és lélekkel hallgathassa. Kiderül, hogy a látszólag jelentéktelen kis hal „a legkisebb minden halak közül, és ő volt minden halaknak a királya”(44.p.), aki rollerrel száguldozott tengernagy birodalmában, kacagtatta a hullámokat.
Azonban egy nap tengeri népe halászhálóba gabalyodott, és elszállították őket az állatkertbe. Családja nélkül elfelejtett kacagtatni, rollerezni, aztán elindult megkeresni az elrablottakat, felkérezkedett egy hajóra, és összebarátkozott a hajó kapitányával. Kapitány lépésről lépésre, történetről történetre jut el a megértéshez, fölfedezi saját bőrén az emberi lét nehézségeit, el kell törpülnie, hogy naggyá lehessen, megtanul kötődni, ragaszkodni, és megtanulja elengedni a szeretteit, ha azoknak menniük kell.
A történetek önállóan is olvasható szövegek, mégis egy kerek füzérbe simulnak. Néhány ajándék történetet hall kapitány Locsolókocsitól, az oroszlánosra faragott lábú széktől, a hunyt szemmel táncoló széltől, Narancshaltól, és ezekből a meseszövetkékből épül fel az egész textus.
Különösen érdekes a kötet lineárisnak tűnő időkezelése. Ugyanis a történet időben halad előre, azonban Narancshal meséje a végén furcsa fordulatot hoz: olyan múlt időbe pillantunk be, ami megelőzte Kapitány és Narancshal megismerkedését is, ezzel együtt Narancshal igazi kilétére is fény derül, sőt a mese egészének kitágul az interpretációs lehetősége: az állatkertben ketrecben, üvegfal mögött mutogatott, szabadságfosztott, ragyogásukat, fényüket, kacagásukat vesztett állatok megmentése a tét.
Angi meséivel és Kinga rajzaival nem lehet betelni, gyönyörködtetnek látványban és hangzásban egyaránt. Papírcsónakok, hajtogatott repülők könnyedségével húznak be mély tartalmakba, ahol egyszercsak azt vesszük észre, nehéz kilépni ebből a világból, mert ez a mese a valóság.
Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Kategória: gyermek / ifjúsági
Kiadás éve: 2012
Illusztrátor: Rofusz Kinga
Illusztrátor: Rofusz Kinga
Kategória:
gyermek / ifjúsági
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése