Aranymosó egy mesés patakban. Interjú Bajkó Attilával

Az alábbi bejegyzés rendhagyó a mesekönyves blogon

 műfaji és tematikai szempontból, de nem idegen 

a mesék világától, ezért itt a helye. 

A Kortárs Online Képzőművészet rovatába készült.

 A csíkszeredai születésű, Temesváron élő fiatal képzőművész, Bajkó Attila alkotásai a mesék csodákkal telített világrendjébe kalauzolnak. Különös vonzódása a lovakhoz, madarakhoz valamiféle fenséget, felemelkedést, szárnyalást, isteni erőt képvisel. Nemcsak az állatok jelenléte feltűnő, hanem az ember és természet, a materiális és szakrális világ harmonikus együttléte is. A mese számára a gyermekkorban kizöldült kis lélekfa oázisa, olyan terep, amelyből szeretet, jóság, (sz)épség gyümölcsözik. Művészete mély filozófiai kérdéseket feszeget. Technikája, témái, világlátása modern és klasszikus elemeket ötvöz: visszavezet a gyökerekig, mégis szárnyakat ad a ma emberének is. Az alkotási folyamatról így vall: „Alkotás közben sokszor a hátsó agyféltekémre hagyatkozom, s hagyom, hogy vezesse az ecsetem. Kijön, ami lerakódik az emberben. Sokszor új nekem is: egyféle aranymosás a patakban.” A vele készített interjúban erről és mesés világáról, világlátásáról is kérdeztük az alkotót, aki jelenleg színházi munkákat is vállal.

Bajkó Attila: Falióra húzása

Mit jelent számodra a mese, a mesében való önkifejezés?
A mese nekem oázis. Azt gondolom, hogy szüksége van rá minden felnőtt embernek s gyermeknek, nyitottságot, jóságot, szépséget és pozitív naivságot biztosít. A mesében való hit ajtó a tiszta, önzetlen szeretet irányába, és ennek az ereje felszaggatja a sűrű, szürke ködöt, ami mindennapjainkra nehezedik rá.
Meseképeidben hangsúlyos szerepet kap a zene, a tánc, a (báb)színház.
Mindennapjaink meséit átültetem egy idilli világba, ahol a régi időket idézem. Az itt megelevenedő alakok a mesét, a zenét és a táncot használják gólyalábként, hogy a mélyebbnél mélyebb mocsarakon átgázolhassanak. A zene és a tánc olyanok is, mint a só és paprika. Olyan fűszerek, amelyek nem kerülnek semmibe, de nélkülük ízetlen az élet. Hiányuk megfizethetetlen.

Bajkó Attila: Fotográfus

 Vannak visszatérő motívumaid, mint a fa, vagy visszatérő állatok a lovak, a madarak és a kutyák. Mit társítasz hozzájuk?

Bajkó Attila: Mese a szépségről

A fa az ősi erő gerince. A meséimben annak árnyékában, ágai közt helyet kap Éva almája, a szerelem gyümölcsei (a család), az égi manna, a mézeskalácsszív, a zene. A kulcs, a kalitka pedig a szabadság, a szerelem bilincsei, melyek a mesék világában örökké megnyílnak. A ló, a madár, a macska könnyed eleganciát sugall, ami segíti az embereket lelkileg-testileg közeledni, a kutya pedig egyfajta emlékeztető, hogy a hűség létfontosságú bármely emberi kapcsolat tartósságához. Egy kutyával egyszerű kapcsolatot teremteni, könnyedén uralod a helyzetet mint ember. A lóval egy kicsit más a helyzet, keményebb kihívás, ami a szépsége mellett vonzerő is egyben. Egy látszólag szelíd állat. Szilaj természetét közelről csodálni, rajzolni, vagy akár szőrén ülve érezni, jó érzés. A lovat egy közönséges hasonlattal gyerekkorom sportkocsijának nevezhetném, vagy hegycsúcshoz is hasonlíthatnám, hiszen sajátos felemelkedésélményt nyújt. A tenyérben tartott madár gyökere talán a „hoztam is ajándékot, meg nem is”-hez kötődhet, de ugyanakkor a szerelem tisztaságát, szabadságát, önzetlenségét szimbolizálja.

Hogyan kapcsolódnak egymáshoz az egyes mesék? Tovább beszélnek egy-egy történetet, vagy inkább teljesen függetlenek egymástól? Beszélhetünk róluk úgy, mint mesegyűjteményről?
Mindegyik mese önállóan beszél és él önmagában is, de mégis sorozattá köti össze őket a téma, a forma vagy a láthatatlan szál, ami végigfut közöttük. Az első kis meséimnél például csak natúr földszíneket használtam, majd később a vermillion, a vörös árnyalatai kezdtek helyet kérni az okkerek, agyagszínek mellett. Amikor megjelentek az „öko-meséim”, a biciklis mesék, akkor zöld hátteret kértek maguknak.

Bajkó Attila: Tea ültetvény kalandértékelés

 Van-e kedvenced a meseképek között?
A triptikonok, diptikonok a kedvenceim a sorozatok között, ahol egyik képből a másikba szalad a szem, s a több kép együtt nemcsak formailag alkot újat, hanem tartalmilag is telítődik. Az egyik ilyen „hármasfogat” a Szabadság mese, ahol egy lovas lány szelídít ki a kalitkájából egy pávát, és ezzel párhuzamosan belekóstol és beleszeret a saját szabadságába is.
Nemcsak a művészeted vezet az alapokig, hanem a grafikai technikáid is. Az egyszerű, egyvonalas ecsetrajz, az árnyképek, a sziluettek egy letisztult, igen mély, ősi világlátásra utalnak.

Bajkó Attila: Zöld szabadság mese

 A művészet és a mesterség nemrég még kézen fogva jártak, a mai konceptuális világban jólesik régi technikákat használni. Már az etruszk civilizációban festettek portrékat a szemfedőkre, amelynek alapozása, előkészítése hasonló volt. Szintén alapozott fára festették az első ikonokat, a gótikus szárnyasoltárokat, Németalföld remekei is fatáblaképeken jöttek világra. Moldvai alkotótáborokban megcsodáltam a régi földszín, vörös, fekete ikonok egyszerű archaikus erejét. A székelyföldi templomok kazettás mennyezetei is jó leckék voltak a naiv jó ízlésről. Régi bútorokat festettem, újítottam fel, ekkor végig játszottam ezekkel a régi technikákkal. Próbáltam az idő patináját, a különböző repesztések technikáit is elsajátítani, kitalálni. Örvendek a gyári, készen alapozott vászon előnyeinek is, de a meséimnek hagyományos alapot akarok, ezért saját kezűleg csiszolt fára ragasztok vásznat, majd a hegyi krétás alapozásra pigmensekkel színezek, karcolok, csiszolok. Erre a színes alapra festem fel egy ecsettel s fekete tussal aznapi mesémet, majd lakkozom, újracsiszolom, szíriai aszfalttal régiesítem. Volt egy hosszú időszak, amikor az emberi kapcsolatokat egy expresszívebb, groteszkebb, nehezebben emészthető formában rajzoltam meg. Az egyvonalas ecsetrajzaimon a vonal modulálásával, az ecset gyengébb-erősebb érintésével vetettem papírra a mondanivalómat. Az ecsettel való játék segít a mesék kis felületeinek könnyebb uralásában.
Két csodaszép, mélysötéten ragyogó szemű gyermeked van. A velük való kapcsolatod hozott visszatérést a mesékhez?
A gyermekeim létezése úgy az életemet, mint a művészetemet befolyásolja. Megérkezésükkel háttérbe szorult a karrier, lényegesen kevesebb kiállításom volt, mint születésük előtti években. A fiammal együtt szinte gyermeki lelkesedéssel, nyitottsággal próbálom újraélni gyerekkori élményeim egy részét. Lányom ölben ülve nagy figyelemmel kíséri meséim születését. Nagy állatszeretete egy kis Noé bárkájává varázsolta az udvarunkat és a kertünket.
Mesélj iskoláidról! Kik voltak a mestereid?
Az első iskoláimat autodidaktaként jártam önszórakoztatás céljából. Később az olajfestés nyűgözött le, és felváltotta a ceruzát. Majd mikor a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum grafikai szakára becseppentem, életem legintenzívebb fejlődését éltem meg. Minden az újdonság erejével hatott. Szigorú tanáraim végtelen művészetszeretete, példaképeim (mint pl. Márton Árpád, Koszti István) irányába, a képzőművészetben való önkifejezés felé terelgettek. Mágnesként vonzott a tudásvágy, az egyre többet akarás és az alkotás felé. Az iskola mellett egy kedves barátommal művészek életrajzait olvastuk lelkesen, és a magunk módján igyekeztünk megélni az olvasottakat. A környéket biciklivel jártuk, régi házakat rajzolgattunk, modelleket festettünk. Temesváron pedig gyönyörű és intenzív egyetemi életet éltem. A Budapesti Akadémián töltött félévem is segített abban, hogy újabb szemszögből lássam a világot.
Volt-e már könyvillusztrációd? Én örömmel vennék és lapoznék olyan könyvet, amelyben a te meséid kelnek életre, útra. Nyitott lennél egy ilyen felkérésre?

Jelentek meg rajzaim folyóiratokban, viszont az első könyvillusztráción most dolgozom. Érdekes módon egy magánszemély kért fel, nem kiadó. Természetesen nyitott vagyok, és várom a kihívást ebből az irányból is. Jelenleg még a bábszínház csalogat, mint díszlettervező-grafikus ezzel barátkozom. A szekszárdi Német Színháznak (Deutsche Bühne Ungarn) bábukat készítettem a Háry János előadásukhoz, a temesvári Merlin Színháznak rajzolok a Szépség és szörnyeteg című gyerekelőadásához. Mindig kellemes érzés rácsodálkozni „gyermekeimre” új lakásaikban, de fontosabb, hogy kommunikálnak, s beszédük érthető mások számára.
A mese olyan történet, amelyben mindenért meg kell dolgozni, semmi sem magától szép és jó. A mesesorozatod készítése során jutottál-e valamiféle felismerésre?
Eddig mindenért keményen megdolgoztam. De mégis a Fentieknek köszönhetem úgy a kétkezi munkáim, mint a vállalkozásaim gyümölcsét. Láttam már gyümölcsfáimon gyönyörű almát, ami szinte beérés vagy szüret előtt sárban végezte, és akkor még nem beszéltem a kukacról, ragyáról, egyéb „örömökről”. Égi áldás nélkül nincs igazi szüret.