Szerző: Bajor
Andor
Cím: Mióta nem tudnak számolni a varjak?
Kiadó: Koinónia
Kiadó, Kolozsvár,
Megjelenés éve: 2004.
Bajor Andor Mióta
nem tudnak számolni a varjak? című kötete a kolozsvári Koinónia Kiadó
gondozásában jelent meg 2004-ben. A kiadó célkitűzései: a második reformációhoz
köthető európai modernitás értékei, a kortárs magyar irodalom és a formai
megjelenítésben is színvonalas gyermekirodalom megjelentetése. Olyan
területeket céloz meg, amelyeken a kiadó alakulásáig, 1993-ig hiány mutatkozott
az erdélyi könyvpiacon, és olyan közösségeket (koinónia jelentése!) szólít meg,
amelyek minőségi képi és szövegvilágokat igényelnek.
A könyv válogatott szövegeket tartalmaz az 1987-es Mi a
manó…(Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, Deák Ferenc illusztrációival) című
elbeszéléskötetből. A válogatáskötetet Bódi Kati képzőművész bájos illusztrációi
teszik gazdagabbá. Az írások a bontakozó, világra rácsodálkozó gyermeki lelket
helyezik nagyítólencse alá. A gyermekhangú narrátor a kiskamaszkorra vonatkozó
mozzanatait, emlékeit meséli el. A valós és mesékből ismert sokszor félemetes
csodalények több írásban visszatérnek, s bár tematikai, időrendi, évszakonkénti
sorrendbe állított történetek önálló szövegek, a könyv mégis egységes
elbeszélésfüzérnek tekinthető.
A kötet korpusza visszaemlékezésként ható szövegek
egysége. Azonban az utolsó négy írás narratíva és műfaji szempontból vált. Az
igazi népmesékre emlékeztető mesék különálló szövegcsoporttá minősülnek, és bár
marad az elbeszélő én, mégis hiányzik belőle a személyes élmény, a “mi” éltük
meg nyomaték.
Műfaji szempontból átmeneteket, keveredést figyelhetünk
meg. Elbeszélés, amennyiben a szövegek többnyire a reális világot idézik,
azonban átszövik ezeket a gyermeki fantázia elemei, amelyeket sokszor
destruktív módon maga a gyermek kérdőjelez meg, semmisít meg, vagy teremt újra,
amennyiben megnyugtató, „tudományos” magyarázatot nem talál pl egy természeti
jelenségre. Mesei sajátosságok mellett olykor teremtésmítoszokra jellemző
vonások is felfedezhetők, máskor pedig a keresztény világlátás nyomai bukkannak
fel egy-egy szövegrészletben. Például a Pályi
erdő című történetben a félelmetesnek vélt (inkább) manók (mint erdei
törpék) vasárnap senkit sem bántanak.
A mese a szimbólumok nyelvére fordítja le a valóságot.
Közvetlenül a tudattalanra hat, mondhatni a legrövidebb út a gyermek lelkéhez.
Bajor szövegei nemcsak a gyermek mélységeihez vezetnek el, hanem ezeken
keresztül a gyermeki lélek, és a felnőttétől minőségileg eltérő gondolkodásmód
mint téma is könnyebben megmutatható. A gyermek a párhuzamosan létező valóságot
és fantáziavilágot egyszerre hozza működésbe, a kettő között feloldott határok
között zökkenőmentes átjárást gyakorol. A gyermek narrátor tudatában egyszerre
férnek meg a konkrét és a lehetséges „mintha” világokhoz tartozó elemek. Olykor
ütközteti két vagy több gyermek világlátását, magyarázatait. Egy-egy szereplő
mesei, más pedig valóságnak megfelelő módon értelmez valóságelemeket. A Hófagylalt című szövegben a hó Jóska
számára mennyei fagylalt, hiába figyelmeztetik társai, hogy az nem evésre,
hanem hógolyózásra való. Gyakran megfigyelhező, és sajátos humornak
minősíthető, ahogy a főhős maga cseréli ki „téves” elképzeléseit egy
„helyesebbnek” véltre. Először azt hiszi, hogy a gyöngyvirág úgy keletkezik,
hogy a januárban lehullt hópihék a fekete göröngyök közül napfény hatására nőni
kezdenek, és fölkúsznak egy zöld száron. Aztán lebeszéli magát erről a nemes
elképzelésről, hiszen tudományos megfigyelései azt bizonyítják, hogy a
hópelyhek elolvadnak a meleg hatására. Ahogy „erős és tudós férfiakhoz illik”,
lecseréli magyarázatait: táncoló éjszakai tündérek nyakáról peregnek le a
gyöngyszemek. Végül „rájön” mi is történik valójában: a törpék fehér
gyöngyökkel kosaraznak, azokat hajigálják a zöld szárak tetejébe. Ebben a történetben
négy párhuzamos elgondolást találunk a gyöngyvirág születésére. A humor forrása
éppen az, hogy a hős egy-egy jelenséget mesei logika szerint értelmez, s ezt
ütközteti egy másik szereplő reális látásmódjával, vagy még elrugaszkodottabb
mesei magyarázatával.
Bajor szövegvilága a képzeletből eredő csodák,
fantasztikumok szövevénye. Mesék abban az értelemben, hogy tele vannak
félelmetes és jóságos képzeletbeli figurákkal: manók, törpék, táncot lejtő
tündérek, tündérkirályok, varázslók, a kacsalábon forgás ellen ordítozó
boszorkány, piros szemű és varasbékát evő, majd gyöngyökkel kosarazó törpék,
pincében hasaló óriások sorakoznak bennük. Azonban a mese nem tartalmaz
magyarázatokat, ez csupán a mítosz sajátsága. Ebben az értelemben Bajor szövege
mitikus vonásokat ölt magára: gyakran „tudományos” magyarázatokkal szolgál.
(Vö. Bogdán László: Találkozásaim Bajor
Andorral, avagy miért is görgette Diogenész a hordóját egy valószínűleg szerdai
napon. In: Apróhirdetés.
Kriterion, Bukarest, 1989. 7.) Bajor kis narrátora szívesen magyaráz, von le
következtetéseket, tanulságokat (Vö. Gál Andrea: Mi a bajorandor? Székelyföld, 2005. Január, 148.) Didaxisának
érdekessége, hogy nem a felnőtt magyarázatai ezek, hanem a gyermek indoklásai.
A gyermeki világkép sajátosságait fedik fel, szófejtéseik a nyelvelsajátítás bonyolult
folyamatára utalnak. Bajor világában azonban a gyerekek szinte kizárólag
gyerekekkel kommunikálnak, felnőttekkel ritkán, és nem hiszik el az ők
magyarázatait. A Hófagylalt című
textusban a gyermek elbeszélő a saját magyarázatait, amelyek Jóska meggyőzését
célozzák, kioktatásnak nevezi. Az efféle tudálékosság mellett viszont megférnek
benne fél-tudások, fél-értések, félreértelmezések is: az üvegben lévő folyadék
(szirup?) „arra szolgált, hogy a lenyelt havat megfesse, kiszívja belőle a
hideget”.(6-7.) Végkövetkeztetésként hangzik a „hiába, aki hófagylaltot eszik,
avval utólag sem lehet okosan beszélni” mondat. A szamárköhögés kapcsán hősünk
bölcsen inti le barátait: a szamárrá változás négy nap alatt „tudományosan
lehetetlen; ... legalább egy hónap kell neki, amíg ekkorára nő a füle.”(10.)
Bajor Andor |
A mítosz lényege, akárcsak a tündérmeséké, „a világ
dolgainak olyan felfogása, hogy ezek a dolgok valamilyen lélekkel bírnak,
személyek, állandóan változtatják alakjukat”, a szelek, kövek emberként
cselekszenek. (Láng János: Mítosz és mese.
In: uő: A mitológia kezdetei. Az ősi
népek elbeszélései. Gondolat, Budapest, 1979. 505.) Ez a látásmód a
gyermektől nem idegen, hiszen mindent lélekkel ruház föl. Bajor könyvében az
embert érintő átváltozást rettegés övezi. Határozottan összekapcsolódik azzal a
gyermeki félelemmel, hogy önmaga megszűnhet, megsemmisülhet, alacsonyabb
rendűvé, állattá alakulhat. Alakváltoztatónak hitt figura Véber úr, az ordas
bácsi, aki eredetileg farkasszerű volt, és gyermekeket is képes volt enni, de
kigyógyulván a farkasnyakából, teljességgel emberré változott, vagy ugyanúgy a
szamárköhögés a szamárrá válás félelmével fenyeget – vélik a gyerekek.
A gyermek világmagyarázatai, a teremtődés, az
újjászületés körüli gondolatok a tudálékos, tudományosnak tűnni akaró gyermek
elbeszélő érvelései. A kisfiú ok-okozati összefüggéseket igyekszik fölállítani
a jelenségek, valóságelemek között; a hóhullás például azzal magyarázható, hogy
„az északi szél összegfújja a felhőket; a fellegek egymásnak ütköznek,
kihasadnak, így kezdenek szállingózni a hópelyhek”(5.), a felhőket könnyű
vattából állítják elő, az ibolyák azért lilák, mert a föld alatt, bujkálás
közben összekenődtek, a fűszál „télen valószínűleg föl volt tekerve egy-egy
apró cérnakarikára”(9.), mint az ébresztőóra rugója, amelyről lecsavarodik
márciusban, a gombákat pedig a manók nyitják ki, mint az esernyőt, hogy menedékül
szolgáljon esőzés esetén. A szappant elvetemült méregkeverők, varázslók
állítják elő: „valamiféle gonoszság főzte egybe a darázscsípést az orgonabokor
virágával”(15.), a liftet Pista nagybátyja alakította át a már nem funkcionális
kacsaláb felhasználásával úgy, hogy a földszintet a tizedik emelettel összekötő
kürtőbe szerelte, a kacsaláb tetejére pedig fülkét helyezett. A szamárköhögés
című elbeszélésben a szégyenletes betegség okát azzal magyarázzák, hogy ősszel
a szamár elordította magát, s tavasszal kiolvadtak az akkor kipotyogott
bacilusok, amelyek tolltartószerű tokokból kerülnek elő a szemétből, s okoznak
végzetes betegséget: állattá változást. Így történhetett meg, hogy a kannahordó
szamarat az átváltozott Miskának nézik és megszólítják, vagy hogy a kisfiún
hosszú füleket keresnek. Persze Miska barátjuk Miska marad, ám erre is van
„tudományos” magyarázatuk: „erős volt benne az emberi természet”.
Az olvasónak sokszor humoros magyarázatok arról is
tanúskodnak, hogy a gyermeki fantázia, a mágikus gondolkodás nem tűr meg
kétértelmű, többjelentésű fogalmakat. A billiárd például nem szám, hanem egy
társasjáték, mint a kugli, de „azóta bizonyára megcáfolták ezt az elméletet is,
ma már a csillagászok osztják meg szorozzák a billiárdot”(62.). A májusban
előbújó orgonákat a tavaszi szél fújja elő, hogy tudjon rajtuk orgonázni, a
lila sípjain szomorúbbakat, a fehéren vidámabb dalokat. Az opera pedig
„társulati torokbetegség”, a kiállhatatlan büntetés színhelye, olyan hely, ahol
a színpadon sorra jelennek meg a torokbetegségekben szenvedő nők és férfiak –
egy szőke néni sikongott, majd egy frakkos úr gurgulázott és bömbölt, „a
torkuknak lehetett bajuk, valószínűleg azt kellett megoperálni”(79-80.)–, innen
végül menekülni kell a vészkijáraton, hogy az ember egészséges maradjon.
Az elbeszélt történetek nemcsak a világra eszmélést,
rácsodálkozást, nyelvelsajátítás bonyolult folyamatait írják le, hanem a mély
személyközi kapcsolatokban, barátságban, első szerelemben is felismerik az
egész életre kiható összetartozás lényegét, fölfedezik egymásban önmagukat és a
világot. Emellett általános érvényű bölcsességeket is megfogalmaznak: „nem
lehet sohasem elégedett teljesen az ember” (8.), „ismerjük be mindannyian, hogy
a folyónak mindig azt a partját kell szebbnek nyilvánítani, ahol éppen vagyunk”(37.).
Az első szerelem kapcsán szintén bölcs konzekvenciát fogalmaznak meg:
„tudnivaló, hogy az érzelmekkel telt szív mindig néma”, „a nagy cselekedetekhez
áldozat szükséges”(45-46.); majd a barátság prioritására való ráeszmélés
következik: „a fájdalomnál is erősebb volt a helyreállt barátság”. A
bábszínházban a bábok élettelenségében való csalódás a tanító bácsi
(áthallásos) magyarázata segítségével oldódik fel: „a teremtő kéz nélkül...
minden csak kő, rongy, por vagy hulladék”(70.).
A gyermek élete nem csupa csoda, csupa öröm. Bajornál
sem. Meséi nem felhőtlenek: „egy-egy szomorú belátás, szigorú tanítás és keserű
fintor mindegyre felbukkan bennük”. Az elbeszélésfüzér, akárcsak a népmesék a
személyiség éretté válását, egzisztenciális kérdéseket feszeget:
konfliktusokat, csalódásokat, félelmeket, rádöbbenéseket tartalmaz. Bajor
gyermek narrátora a sokunk számára ismert sötéttől való félelmet éli át nem
egyszer: „napnyugta után nem mertem átmenni a sötét szobán, mert a sarkokból
szemek parázslottak és a mozdulataimat figyelték”(23.). Ugyanakkor úgy látja,
hogy a felnőttektől valamiért tartanak a farkasok, őket nem bántják. Ennek
belátása indítja el hősünket, hogy szembenézzen félelmeivel. A Pályi erdő című szöveg már a félelmekkel
való szembenézésről, harcról tanúskodik. Az erdő, a „térkép fehér foltja” a
rejtelmek, a rettegés, a próbák helyszíne, amelynek megközelítése igazán bátor,
lemondó és elszánt embert követel, s ezt hősünk is tudja. Fiúk a fiúk előtt mindvégig
leplezik félelmüket, közönyt színlelnek, nehogy gyávának tűnjenek. Rettegésük
akkor ismerszik meg igazán, amikor egyedül maradnak az erdőben, ahol
biztonságosabb az égig érő bükkök között előresietni. Az Ordas bácsi című szöveg szintén a félelmen való felülkerekedés
példája. Érthető, hogy a mindentől borzongó lurkók legijesztőbb figurái azok,
akikről úgy hírlik, gyerekeket is esznek: a sötétben leselkedő farkasok, a
tömbházban lakó boszorkány, Véber úr. Ők a felnőtt „nevelési eszközei”, nehogy
elcsavarogjanak a gyerekek. Szép példája a félelem legyőzésének, ahogy Véber
urat valósággal emberré szelídítik. Előszőr csak távolról lesik a házát, majd
bemerészkednek Horváth bácsival, később port visznek neki a patikából, tésztát,
fánkot cseresznyebefőttet, míg teljesen emberré lesz. Ahogy a népmesék hősei
otthonukat elhagyni kényszerülnek, hogy megtalálják válaszaikat, saját
útjaikat, önmagukat, úgy Bajor hősei a legrettegettebb helyeket fedezik föl,
saját határaikat feszegetik. A felnőtté váláshoz elengedhetetlen fontosságú a
gyermekkor biztonságot adó melegségétől való eltávolodás, a viszonylag
eseménytelen térrel és idővel való szakítás. (Vö. Fisher Eszter: A népmese és a gyermeki tudattalan. In
http://www.wfmk.hu/vfek/Irodalom/fisher/fisher01.htm ) Kizárólag sorsát kezébe
véve, bátran a veszedelmekkel szembenézve találhat önmagára az ember.
Pszichoanalitikus szempontból hősünk megtanul saját lelke birodalmában
uralkodni.
Bajor szövege a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt képes
beszippantani. A gyermeket a gyermekvilág rejtelmeibe vezeti be, egyszerre
tanít és szórakoztat, a felnőttet mintegy emlékezteti: benne is ott szunnyad a
gyermeki lélek. Ideje felébreszteni!
(A tanulmány eredetileg a Székelyföld folyóiratban jelent meg, 2005 januárjában. Átírásokat, kiegészítéseket tartalmaz az akkori szöveghez képest.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése